Jövőre az Aston Martin lesz a negyedik legjobb F1-es csapat?

Jövőre az Aston Martin lesz a negyedik legjobb F1-es csapat?

Sergio Pérez szerint igen, aki nagyon bízik a brit autógyártó beszállásában, mely komoly potenciált jelenthet a Force India számára.

A GP-live.hu kiemelten foglalkozik az Aston Martin és a Force India helyzetével, amiben semmi meglepő nincs, hiszen egy világhíres márkáról beszélünk, mely kész beszállni a Forma-1-be.

Ez a beszállás azonban nem úgy értendő, mint például a Mercedes esetében. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, de az Aston Martin, mint név, így is sokat segíthet a sport megítélésén.

Vijay Mallya elmondta, a háttérben folyamatosan tárgyalnak egymással, és jó esély van a névváltoztatásra a Force Indiánál. Ez egyúttal egy nagyobb költségvetést és új támogatók érkezését jelenthetné.

„Itt a csapatnál mindannyian azt szeretnénk, ha az Aston Martin megérkezne hozzánk. Egy nagyon nagy márkáról beszélünk, mely komoly múlttal rendelkezik. Az Aston Martin beszállásával új ajtók nyílhatnának meg előttünk, miközben a költségvetés is ideálisabb lenne.” – fogalmazott Pérez a Force India médiaeseményén csütörtök délután.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Räikkönen konkrétan le*zarja a dolgot... Részben igaza is van! fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Szerző: www.f1-live.hu, 2015. november 12.

„Ha idén sikerülne az ötödik helyen befejeznünk a szezont, akkor jövőre az Aston Martin támogatásával ez a negyedik pozíciót is jelenthetné. A következő lépéshez egy nagyobb költségvetésre van szükségünk, így ez a megállapodás egy nagyon jó alapot jelenthetne.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sergio Perez
Cikk típusa BRÉKING