Jövő héten csatlakozik a korábbi McLaren-tervező a Renault-hoz

A Renault hivatalosan is bejelentette, hogy a McLaren korábbi tervezője, Pat Fry február 5-én fogja megkezdeni a munkát az új csapatánál, ahol Nick Chester helyét veszi át.

Jövő héten csatlakozik a korábbi McLaren-tervező a Renault-hoz

A McLaren korábbi technikai igazgatója, Pat Fry február 5-én fogja megkezdeni a munkát az új csapatánál, a Renault-nál. Fry felügyelte a McLaren tavalyi autójának, az MCL34-nek a tervezését, ami a konstruktőri negyedik helyen végzett.

Fry azután érkezik az enstone-i csapathoz, hogy a korábbi technikai igazgató, Nick Chester decemberben távozott a Renault-tól. Chester a visszatérő Renault csapatánál 2015 vége óta dolgozott, közvetlenül azelőtt pedig a Lotus csapatát erősítette.

A Renault csapatában több változtatásra is sor került, többek között Esteban Ocon érkezett Nico Hülkenberg helyére, illetve leigazolták a Williams korábbi aerodinamikai szakemberét, Dirk de Beert.

Még több F1 hír:

A Renault 2016-ban tért vissza csapatként az F1-be, tehát ez lesz az ötödik szezonjuk a visszatérésük óta, a technikai csapatuk pedig nagy átalakításon ment keresztül az utóbbi időben. 2016-ban kilencedikek lettek, majd sikerült a hatodik helyen végezniük, 2018-ban pedig már a „best of the rest” pozícióban tudtak végezni, azaz a negyedik helyen. Tavaly viszont az ötödik hellyel kellett beérniük.

Fry 1993 és 2010 között dolgozott a McLarennél, majd 2018 vége felé tért vissza a wokingiakhoz. A köztes időszakban megfordult a Ferrarinál és a Manornál is.

A Renault február 12-én Párizsban fogja tartani a szezonkezdő eseményét, vagyis pontosan egy héttel a szezon előtti tesztek kezdete előtt. Az eseményen ott lesz Fry is.


A legendás Forma-1-es illusztrátor Giorgio Piola eleveníti fel emlékeit a Williams FW14B-ről, minden idők egyik legjobb versenyautójáról.

megosztás
hozzászólás
Ezért lesz döntő év Vettel szempontjából 2020
Előző cikk

Ezért lesz döntő év Vettel szempontjából 2020

Következő cikk

Amikor Rosberget még szidták a Williamsnél

Amikor Rosberget még szidták a Williamsnél
Hozzászólások betöltése