Jósé Mourinho: Nagyon szeretem a Forma-1-et, Lauda volt a kedvencem

José Mourinho a világ egyik legsikeresebb futballedzője, két Bajnokok Ligája győzelem fűződik a nevéhez, továbbá 25 címet nyert a pályafutása során. Most az is kiderült a portugál szakemberről, hogy rajong a Forma-1-ért.

Jósé Mourinho: Nagyon szeretem a Forma-1-et, Lauda volt a kedvencem

José Mourinho neve bizonyára ismerősen csend valamennyi focirajongó számára, hiszen a portugál a Portóval és az Interrel is felért a Bajnokok Ligája csúcsára, de Portugáliában, Angliában, Olaszországban és Spanyolországban is hatalmas sikereket ért el.

Legutóbbi interjújában Mourinho azonban egy másik sportágról, nevezetesen a Forma-1-ről fejtette ki a véleményét: „Teljesen el vagyok ragadtatva valamennyi sporttól. Szeretem az olimpiát, és rabul ejtett a Forma-1 és a tenisz is.”

„El lehet képzelni, hogy mit jelentett az én generációm számára” – tért rá a portugál szakember Niki Lauda szerepére, aki nagy hatással volt rá gyerekkorában.”Egy halhatatlanról beszélünk, aki generációról generációra él.”

Még több F1 hír:

„Találkoztam vele néhány alkalommal, beszélgettünk, ami nagy kiváltság volt. Csináltunk néhány képet közösen, és úgy fogunk emlékezni rá, mint az egyik legnagyszerűbbre” – tette hozzá Mourinho, aki napjaink Forma-1-ét is nagyon szereti.

„Egy olyan drámai verseny után, mint amilyen a bakui volt, szükségem van néhány órára, illetve néhány válaszra, szóval elmentem a number 1. Stefano Domenicalihoz az ő lenyűgöző irodájába Londonba. Innen is köszönöm, barátom.”

A Williams csapatfőnökének hirtelen távozni kellett

megosztás
hozzászólás
Mazepin a Schumacher elleni manőverről: Nem akartam megijeszteni...

Előző cikk

Mazepin a Schumacher elleni manőverről: Nem akartam megijeszteni...

Következő cikk

A McLaren dühös amiatt, hogy az FIA nem büntette a pilótákat

A McLaren dühös amiatt, hogy az FIA nem büntette a pilótákat
Hozzászólások betöltése