Jos Verstappen: Szerencsére nem nekem kell döntenem Perezről...
Max Verstappen édesapja, Jos azt mondta fia harmadik világbajnoki címe után, hogy a legmerészebb álmaikat is túlszárnyalta a triplázás, annak pedig örül, hogy nem neki kell döntenie Sergio Perezről.
Mint ismert, a szombat esti sprintfutamon Max Verstappen megszerezte a harmadik világbajnoki címét, miután Sergio Perez kiesett, a holland pedig a második helyen ért célba.
Verstappen édesapja, Jos, aki szintén megfordult a Forma-1-ben, nagyon boldogan nyilatkozott a Viaplay-nek a fia újabb világbajnoki címe után, ami elmondása szerint minden álmukat felülmúlta:
„Ki álmodhatott volna arról, hogy egymás után háromszor sikerül? Ez elképesztő, messze felülmúlja az álmainkat. Tudtuk, hogy ez fog jönni, egy sprintversenyen, aztán nagyon sok safety car volt, ami egy kicsit megölte az izgalmakat. De holnap egy újabb verseny jön, amit megpróbálunk megnyerni.”
„Akkor jöttem rá arra, hogy meglesz a bajnoki cím, amikor egyértelművé vált, hogy nem fogja megnyerni Max a sprintet. A bajnokságra is gondolni kell, és jó, hogy összejött.”
A másik Red Bull-os, Sergio Perez ezúttal önhibáján kívül esett ki a versenyből, viszont a vasárnapi nagydíjon is csak a top 10-en kívülről indulhat. Amikor Jost arról kérdezték, hogy szerinte mit kellene tennie ebben a helyzetben a Red Bullnak, így felelt:
„Fogalmam sincs, szerencsére nem nekem kell döntenem erről” – válaszolta röviden Max Verstappen édesapja.
Eközben két pilóta büntetést kapott a katari sprint után, míg az Audi visszaléphet az F1-es szerepléstől.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.