Jos Verstappen: Max vette át Vettel szerepét

A Red Bull versenyzőjének, Max Verstappennek az édesapja úgy gondolja, hogy fia a Forma-1 új ígérete, és elmondása szerint Max azért jött a Forma-1-be, hogy megváltoztassa a kialakult hierarchiát.

Jos Verstappen: Max vette át Vettel szerepét

Max Verstappen és édesapja, Jos Verstappen közösen adott interjút a holland Formule 1-nek. Max visszaemlékezett arra az időszakra, amikor még csak a TV-n keresztül követte a Forma-1 eseményeit, és elmesélte, minek a kapcsán határozta el, hogy ő is erre akarja feltenni az életét.

„10 éves korodból kezdve, ha sokat nézed a Forma-1-et a TV-ben, ez az, amit akarsz.” – kezdte a Red Bull Racing versenyzője.

Ekkoriban még Verstappen még a Formula 3-ban sem versenyzett, de emlékszik, hogy mennyiszer szólt a német himnusz Sebastian Vettelnek a dobogón – ezen pedig változtatni akart.

Még több F1 hír:

„Sokszor hallottam a német himnuszt Sebastian Vettel miatt. Ekkor azt gondoltam: ennek véget kell érnie. De tényleg, legalább egy másik himnuszt is hallanunk kellene.”

Aztán a 2016-os Spanyol Nagydíjon, az első Red Bullal teljesített futamán sikerült nyernie, így elérte a kívánt változást.

„Hirtelen már Max is ott volt. Ez hihetetlen. 7 éves később Max átvette Vettel szerepét.” – mondta Max édesapja, Jos Verstappen.

További híreink:

A 22 éves versenyző azt is elmondta, sokat segítette őt a karrierjében az, hogy nyugodtan versenyez.

„Szerintem sok múlik azon is, hogy milyen vagy emberként, hogy könnyen tudod-e kezelni a nyomást, vagy sem. Néhány pilóta folyamatosan panaszkodik a rádión. Nekik 160, 170, 180 körül van a pulzusuk, míg nekem 120 körül. Szerintem elég nyugodt vagyok vezetés közben.”

Jos egyetért fiával, és elmondta, hogy szerinte melyik tulajdonságai teszik sikeressé Maxot.

„Max tehetséges, ösztönösen vezet és egy igazi karakter – ez teszi győztessé.” – mondta Jos.


Lewis Hamilton ismét két kerékre váltott, ezúttal a Valentino Rossival végzett cserének köszönhetően próbálhatta ki a Yamaha MotoGP-gépét.

megosztás
hozzászólás
Vettel rájött: előtte már kevesebb van az F1-ben, mint mögötte
Előző cikk

Vettel rájött: előtte már kevesebb van az F1-ben, mint mögötte

Következő cikk

Button meghitt karácsonyi képe: együtt a család

Button meghitt karácsonyi képe: együtt a család
Hozzászólások betöltése