Forma-1 Belga Nagydíj

Jos Verstappen: „Max meg akarja mutatni, ki a legjobb”

Max Verstappen a siker iránti csillapíthatatlan éhségét édesapjától, Jostól örökölte. A korábbi F1-es pilóta pedig elégedett volt a fia Spa-Francorchamps-ban mutatott teljesítményével.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Verstappent már május óta nem lehet legyőzni F1-es futamon, hiszen a Miami Nagydíjon aratott sikerével megindította az azóta is tartó szériáját. Legutóbb pedig Belgiumban egy öt rajthelyes büntetés ellenére is simán nyert.

Ennek köszönhetően idén már tíz sikernél jár, és 125 ponttal vezeti az egyéni tabellát márkatársa, Sergio Perez előtt. A Sky Sports szakértője, Martin Brundle sem tudott szó nélkül elmenni Verstappen legutóbbi erődemonstrációja mellett: „Perez a másik Red Bullban 22 másodpercnél is többet kapott a célban, mert Verstappen ennyire jól kezelte az autóját.”

„Amikor Max utolérte Sergiót, olyan volt, mintha egy másik autóban ült volna. Szűkebb íveket tudott autózni, és mégis jobban jött ki a kanyarokból. Megtalálta a módját, hogy fenntartsa a tempót, miközben a gumijait is óvja. Ezt pedig tapasztalataim szerint nagyon nehéz megtanulni és elérni.”

Verstappen édesapja is boldogan figyelte fia teljesítményét, és a Servus TV-nek így fogalmazott: „A tény, hogy megint győzni tudott, lenyűgöző, nagyon elégedett vagyok. Persze ehhez egy jó autó is kell, ami neki meg is van. Ő és a Red Bull Racing egyszerűen működik. Hihetetlen.”

„Max meg akarja mutatni, ki a legjobb. Belgiumban pedig ez ismét sikerült neki. Ő mindig padlógázzal megy, és ez sem könnyű feladat. Mindig készen áll, amikor teljesítenie kell, legyen szó az edzésekről, az időmérőről vagy a versenyről.”

Ezek után kíváncsian várhatjuk, mire lesz majd képes a szezon második felében, miközben a Red Bull megpróbálja majd veretlenül lehozni ezt az idényt, Verstappen pedig rámehet arra, hogy megdöntse a tavalyi, 15 futamos győzelmi rekordját.

Verstappen egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy nem kér a Pirelli rágógumit idéző új abroncsaiból.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: Albon most már a csapat vezére
Következő cikk Steiner: „nem a Szent Grál” fogja megoldani a Haas 2023-as problémáit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország