Jos Verstappen: Max az ujjait sem tudta mozgatni…

Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen egy több mint 10 éves történetet mesélt el, amelyből kiderül, mennyire komolyan vette Max képzését a korábbi Forma-1-es pilóta.

Max Verstappen, Red Bull Racing and Jos Verstappen in the paddock

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Max Verstappen még csak 23 éves, de már a hetedik Forma-1-es szezonját fogja megkezdeni 2021-ben, a holland pilótának pedig 2023 érvényes a kontraktusa a Red Bull csapatával. Verstappen pályafutása rendkívüli tempóval haladt, hiszen mindössze egy formulaautós szezon után léptették elő az F1-be.

Verstappen fejlődésében nagy szerepet játszott az édesapja, Jos is, aki szintén megfordult a Forma-1-ben, és dobogóra is állhatott. Édesapja keményen bánt Maxszal, ennek kapcsán több történetet is lehetett már hallani, és Jos ezúttal elmesélt még egyet, ami alátámasztja ezt.

Jos a CarNext.com videójában idézte fel, amikor több mint 10 évvel ezelőtt hiába volt hideg az idő, édesapja nem engedte Maxnak, hogy kihagyja a gyakorlást.

További híreink:

„Emlékszem, hogy Max valószínűleg 8-9 éves volt, amikor télen elmentünk egy gokartpályára, és nagyon hideg volt. Max teljesített 10 kört, eközben pedig a teherautó motorja ment, hogy meleg maradjon az utastér.”

„Amikor végzett a 10 körrel, azt mondta, hogy nagyon fázik, én pedig azt válaszoltam, hogy üljön be, hogy felmelegedjen. 3 perccel később nem értettem, hol lehet. Ott ült bent a kocsiban, és azt mondta, hogy még mindig fázik. Én pedig azt mondtam neki, hogy nem érdekel, vezess!”

„Az ujjait sem tudta mozgatni. De ez engem nem érdekelt, mert azt akartam, hogy teszteljen, hiszen én építettem a motorokat és a kasztnikat, és látni akartam az eredményét, azt akartam, hogy haladjunk” – mesélte Jos.

A Ferrari 30 lóerős javulást remél…


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 10 dolog, amit már nagyon várunk 2021-ben
Következő cikk McLaren: Sainzban minden megvan ahhoz, hogy top F1-es versenyző legyen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország