Jordan: Wolff lehetne tökösebb, elküldhetne a picsáb@

Eddie Jordan szerint Toto Wolffnak saját magára kellene vállalnia a Mercedes sikertelenségének felelősségét, hiszen az ő irányítása alatt fordult rosszra a német gyártó sora. Az egykori csapatvezető azonban hozzátette, hogy időnként csak heccelődik, és várna némi epésebb reakciót a némettől.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes-AMG, in the Team Principals Press Conference

A Mercedes Toto Wolff irányítása alatt vált domináns alakulattá a Forma-1-ben, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egymás után nyolc alkalommal képesek voltak elhódítani az egyéni bajnoki címet – hetet Hamiltonnal, egyet Rosberggel.

A 2021-es szezonzárón elszenvedett vereség Verstappentől azonban lejtmenetbe állított a német gyártót, akik most már a második évben nem találnak vissza a nyerő formájukhoz. Toto Wolff ezzel kapcsolatban meglehetősen éles kritikát fogalmazott meg, és a mérnökök felelősségét emelte ki. Ez nem tetszik Eddie Jordannak, aki szerint mindig a főnöknek kell elvinnie a balhét.

„Ő a vezérigazgató, ő a főnök. A felelősséggel is ő rendelkezik. Ez az ő felügyelete alatt történik” – jelentette ki kritikus hangon Jordan. „A tervezőcsapatában bárkit is hibáztatni vagy kritizálni valójában álságos. Ez tényleg durva.”

„Szeretem piszkálni Totót” – vallotta be aztán Jordan. „Mi van velem és Totóval? Imádom, mert ő csak tűri, és néha azt kéne mondania, hogy húzzak a picsáb@! De ettől függetlenül mégis tovább folytatnám a dolgot.”

A Michael Schumacher bemutatkozását is lehetővé tévő Jordan úgy gondolja, hogy Wolff remek vezető, jó természete van a Forma-1-hez, ám lehetne kicsit kritikusabb a saját szerepével kapcsolatban. Erre a csapatvezető a saját példáját hozta fel.

„Úgy gondolom, hogy Toto nagyon jó kiegészítője a Forma-1-nek. Szerintem kiváló adottságokkal rendelkezik. De kritikus voltam, és hogy közvetve válaszoljak a kérdésre, kritikus voltam a [podcast] legutóbbi néhány epizódjában is, amikor kritikus volt a tervezőivel és a mérnökeivel szemben, és azt mondtam: 'Hát, álljunk csak meg egy kicsit'.”

„Amikor én voltam a Jordan főnöke, ha az autó jó volt, minden gratulációt szívesen vettem” –folytatta viccesen az egykori csapatvezető. „És persze, ha az autó rossz volt, akkor megpróbálod másra kenni. De igazából ki kell állni és vállalni kell a felelősséget.”

„Férfinak kell lenned, ez az ő felügyelete alatt történt. Ő a csapat főnöke. Az volt az üzenetem Totónak, hogy sokkal jobban örülnék, ha kiállna és azt mondaná: 'nézd, a Mercedes egy csapat vagyunk, mindig is egy csapat leszünk, és ezt elrontottuk'.”

Perez: Hiába nyersz meg 15 futamot, ha…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pontok az F1-es szabadedzéseken? Russell szerint teljesen értelmetlen lenne...
Következő cikk Piquet: Briatore egy zsarnok, állandóan fenyegetett...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország