Jordan szerint Rosberg már nem tudta volna legyőzni Hamiltont

Az egykori csapattulajdonos biztos benne, hogy ha Nico Rosberg nem vonul vissza 2016 év végén, akkor sem tudta volna már újra legyőzni Lewis Hamiltont, aki immáron hatszoros bajnoknak mondhatja magát.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Lewis Hamilton és Nico Rosberg párbaja végül nem lett legendás, noha éveken át toronymagasan övék volt a legjobb technika. Egyszerűen hiányzott a sok kerék a kerék elleni harc közöttük. Ezzel együtt a konfliktus is kevesebb volt, összehasonlítva azt például Ayrton Sennával é Alain Prosttal.

Még több F1 hír:

A Mercedes egész jól tudta menedzselni a helyzetet, bár a 2016-os idényre nagyon megromlott a viszony Hamilton és Rosberg közöttt. Utólag Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere azt mondta, a légkör és a dinamika is megvalózott a német távozásával.

Ha Rosberg nem vonul vissza, akkor lehetséges, hogy Hamilton távozik. A brit nem kommunikál az egykori csapattársával, és sok olyan részlet lehet, amiről csak nagyon kevesen tudhatnak. Egy nap talán ezekre is fény derül, hogy valójában milyen viták és trükkök voltak a háttérben a két pilóta között.

Nico a világbajnoki címe és Hamilton legyőzőse ellenére saját maga döntött úgy, hogy 2016 év végén befejezi. Aktuális bajnok volt, és érvényes szerződéssel rendelkezett a következő évre. Ezzel egy nagy visszavágót vett el Lewis-tól, aki talán emiatt is megorrolhatott rá.

Eddie Jordan, aki hosszú évekkel ezelőtt csapattulajdonos volt a Forma-1-ben, de szakértőként továbbra is a sportban maradt, a Gulf News-nak adott nyilatkozatában azt mondta, Rosberg jól döntött. A szakember szerint a német már soha többé nem tudta volna legyőzni a britet.

„Nico okosan döntött a visszavonulásával, mivel már soha nem nyert volna újabb bajnokságot, ha Lewis ezen az úton folytatja tovább, mint amit véghez vitt. Lewis a saját birodalmában van, ahol úgy uralkodhat, ahogy csak akar.” - mondta Jordan.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton egészen lenyűgöző rajtelsősége Abu Dhabiból
Következő cikk Vergne örül, hogy nincs szerződése a Red Bullnál, ahol Marko már az F3-ban kirúghatta volna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország