Jordan szerint két "remek pilóta" is beragadhat 2024-ben

Az egykori Forma-1-es csapattulajdonos, Eddie Jordan aggályait fejezte ki Pierre Gaslyvel és Esteban Oconnal kapcsolatban, akik „beragadhatnak” az Alpine-nál 2024-ben.

Pierre Gasly, Alpine A523, Esteban Ocon, Alpine A523

Az Alpine-nak elég langyosan sikerült a 2023-as idény, csupán hatodikak lettek a konstruktőri bajnokságban és bár gyári csapat, mióta 2016-ban visszatértek a Forma-1-be, nem sok jelét látni rajtuk a fejlődésnek.

Az új szezon előtt a Sky Forma-1-es kommentátora, David Croft arról beszélt, hogy Ocon állítása szerint elmondta neki, attól tart, hogy az Alpine idei autója „lassú” lesz. A Formula for Success című podcastjában Jordan, akinek a 90-es és 2000-es években volt csapata a bajnokságban, így vélekedett a helyzetről:

„Az Alpine-nak két jó pilótája van. Gasly az egyik érzékeny pontom, szerintem nagyon keményen próbálkozik és néha nincs túl nagy szerencséje. Ocon, ahogy láttuk a Force Indiában, tehát a Jordanban, ami aztán Force India, majd Aston Martin lett, vele jó tapasztalataim vannak.”

„Mindenesetre, látom-e őket előrelépni jövőre? Őszintén szólva, nem. Szerintem ez a motor nem elég jó, és bár két remek versenyzőjük van, de be vannak oda ragadva és igyekeznek a legtöbbet kihozni a helyzetből.”

Jordan tudhat valamit, mert szárnyra keltek pletykák arról, hogy mindkét versenyző el akarja hagyni a csapatot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: A Honda az én döntésem volt...
Következő cikk Coulthard: Egyedül a Ferrari keresett meg a mclarenes időmben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország