Jordan szerint Hamilton jobb Schumachernél, és azt is elmondta, miért

A Jordan istálló korábbi tulajdonosa, Eddie Jordan elárulta, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont jobb pilótának tartja, mint az ugyanennyi bajnoki címet gyűjtő Michael Schumachert.

Michael Schumacher with Eddie Jordan

Fotót készítette: Sutton Images

A bajnoki elsőségeket tekintve kétségtelenül Michael Schumacher és Lewis Hamilton a Forma-1 két kiemelkedő alakja, a brit rekorder azonban számos területen – elsősorban a számokat tekintve – lehagyta egykori német riválisát.

Hamilton az idei szezonban megszerezte a 100. futamgyőzelmét, ami egy olyan eredmény, melyet a szakértők korábban elérhetetlennek tartottak, míg Schumacher mindössze egyetlen alkalommal nem jutott be a kvalifikáció legjobb 10 pilótája közé az első 194 futamán, ami szintén egyedülálló rekord.

„Mindketten egyediek, szóval ehhez szinte már skizofrénnek kell lenni, hogy egyet válasszak, de én Hamiltont mondanám” – jelentette ki Jordan az F1-Insider kérdésére, majd azzal folytatta, hogy a brit rekorder tisztább karrierje is hozzájárult a döntéséhez.

„Lewis sosem nyert világbajnoki címet úgy, mint Michael az ütközésével az 1994-es esztendő során Adelaide-ben” – folytatta Jordan. „Lewis Mercedesnél töltött idejét nem árnyékolták be pletykák csalásokról.”

Még több F1 hír:

„Emlékszem, hogy Michael mennyire szenvedett, mikor 1994-ben megvádolták a Benettont az illegális kipörgésgátló használatával. A Ferrarinál töltött ideje szintén nem telt el úgy, hogy valaki ne mutatott volna fel neki pirosat.”

„Ezek a találgatások nem csorbítják Michael teljesítményét. Mind a ketten egész egyszerűen óriásivá váltak a szakmájukban” – tette hozzá Jordan, aki szerint egy pilóta még ennek a két remek versenyzőnek a teljesítményét is felülmúlhatta volna.

„Ayrton kiesett ebből a versenyből. Ő minden szempontból egy mágus volt. Nagyon korán meghalt ahhoz, hogy értékelni lehessen. Ha nem szenvedett volna balesetet Imolában, sokkal többre vihette volna a három bajnoki címénél. Ezt nem lehet biztosra venni, de én mégis az vagyok benne.”

Édesapja szerint Max miatt ilyen erős csak a Red Bull

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas elárulta, támogatja-e a pilótafizetések költségplafonját
Következő cikk Russell megérti az FIA nehézségeit a pályahatárokkal kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország