Jordan: Néha utáltam Briatorét, de kivételes csapatvezető volt

Eddie Jordan a Forma-1 egyik legtehetségesebb csapatfőnökének tartotta Flavio Briatorét, akivel nagyon szívesen elment sörözni, mivel az olasz kiváló társaságnak bizonyult.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, with Flavio Briatore and Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Az 1990-es évekből fel lehet emlegetni néhány nagyágyút a Forma-1-ből, amire elég csak megemlíteni Ron Dennis, Eddie Jordan, Flavio Briatore vagy Jean Todt nevét. Habár a versenyzésben kiélezett küzdelem folyt a felek között, barátságok is szövődtek a színfalak mögött.

Mint ismert, manapság elsősorban Wolff és Horner harca határozza meg a Forma-1-et a csapatfőnököket illetően, ám legutóbb David Coulthard fejtette ki, hogy szerinte ez az ellentét főként a médiának szól, és a két érintett egyébként nem ápol olyan rossz viszonyt egymással.

Eddig Jordan erre példaként a saját kapcsolatát hozta fel Flavio Briatoréval, akire eleinte irigykedve tekintett, hiszen nem sok motorsportos tapasztalattal olyan sikereket ért el, amire sokan vágytak volna.

„Sokan a Jordan-korszakban azt gondolták, hogy Flavio és köztem egy kicsit heves volt a viszony, ám mégis azt kell mondanom, hogy az összes ember közül, akivel szívesen elmennék egy sörre, vagy beszélgetnék utána (az Flavio lenne).”

„Amikor Flavióval beszélgetsz, az általában teljesen más jellegű dolog, de ő egy nagyon jó fej srác volt” – tette hozzá Jordan a Formula For Success legfrissebb adásában, és azt is hozzátette, hogy szívesen töltötte az idejét az olasszal.

„És voltak időszakok, amikor nem kedveltem őt, utáltam azt, ahogyan a csapattal foglalkozott. De annyira sikeres volt ahhoz képest, hogy alig volt háttere, vagy egyáltalán nem volt a vérében az autóversenyzés DNS-e. És mégis képes volt elérni azt, amit senki más nem tudott elérni, aki a sportágba jött.”

Volt azonban egy másik csapatvezető, akit Jordan nagyra tartott. Nevezetesen Ron Dennis produktumát lesz nagyon nehéz megismételnie a mai McLarennek az egykori csapattulajdonos szerint.

„Úgy értem, voltak idők, amikor nem kedveltem Ront, de azt hiszem, sok tekintetben Ron volt a hősöm azért, amit elért. És a McLarennek jó szezonja volt idén, de még csak meg sem közelítette azt a szintet, amire Ron képes volt rávenni őket. Szóval ezzel sosem volt problémám.”

És ha már a régebbi idők Forma-1-es világáról van szó, Franz Tost határozottan kijelentette, hogy 2003-ban még a Ferrarinál is jobb motorral rendelkezett a BMW, ám a Williams nem tette lehetővé a számukra a győzelmet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Merész kijelentést tett Mick Schumacherről a Haastól elküldött Mazepin
Következő cikk Kiderült, miért távozott több mint 8 év után Verstappen egyik szponzora

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország