Jönnek a turbók: kevesebb pörgés, más karakter

Rob White, a Renault szakembere lerántotta a leplet a 2014-ben debütáló erőforrás pár részletéről.  A helyettes ügyvezető elmondta, hogy nem fogják kiaknázni a maximálisan megengedett fordulatszámot.  

Fotó: Red Bull Racing

A Ferrari, a Mercedes, és a Renault is lázasan dolgozik a maga 1.6 literes turbóján, melyekben megjelenik a hibridhajtás és a közvetlen befecskendezés is. A V6-os egységek fejlesztése rengeteg energiát és pénzt emészt fel, és a Renault párizsi központjában jól haladnak a munkálatokkal:
 
„Kezdetben arról szólt a projektben szereplő terv, hogy 2013-ban érkezik meg a kész motor, így a formális kiindulási pont 2010 szeptembere volt”- mondta White a Racecar Engineering-nek.
 
„Most már különböző variációjú fejlesztési motorokat futattunk a tavalyi év második fele óta. Először egyhengeres motort használtunk. Van néhány rendkívül fontos apróság, melyet meg kellett tanulni annak érdekében, hogy kész legyünk”- tette hozzá. „Egyben volt egy többhengeres motorunk is az előző építési formának megfelelően, ami folyamatosan ment, és mostanában még többet futott. Most egy V6-ost futtatunk, és a program többé-kevésbé egyezik a terveinkkel. Még több olyan dolog is van, ami újdonság, és meg kell tanulni: minden, ami a közvetlen befecskendezéssel kapcsolatos; minden, aminek köze van a turbóhoz ilyen új körülmények között, és egy alapjaiban nagyobb energia-visszanyerő rendszer.”
 
„Bizonyos módon a megszorítások egy kicsit frusztrálóak lehetnek”- mondta a szakember a 2014-es motorokra vonatkozó szabályokról.
 
„De ez mindenki számára ugyanaz. Kevés számú tervezési döntést írnak elő a szabályok, és még így is több tízezer téren rendelkezünk szabadsággal.”
 
„Az anyagokra vonatkozó szabályok még mindig meglehetősen szigorúak, de még így is van némi szabadságunk annak érdekében, hogy a megfelelő súlyt teremtsük meg a motor számára, ami nagy kihívást jelent. A blokknak és a hengerfejnek alumíniumból vagy vas alapú elegyből kell lennie, és nem lehet bennük kompozit. De ismét használhatunk magnéziumot a motor álló részeiben.”
 
A Renault szakembere azt is elmondta, hogy a V6-os turbók sokkal alacsonyabb fordulaton fognak dolgozni, mint a jelenlegi szívók, melyek fordulatszámát 18 ezerben korlátozzák:
 
„A motor még így is egy nagy sebességen dolgozó egység lesz; még akkor is, ha a szabályok 15 ezerben szabják meg a határt. Valószínűleg nem fogunk olyan nagy fordulaton dolgozni a valóságban, mint azt a szabályok megengedik, mivel a hatékonyságról szóló játék azt jelenti, hogy a lehető legalacsonyabb fordulaton szállítsuk az erőt a súrlódás miatt.”
 
„Annak megfelelően, ahogy az üzemanyag-áramlás ívét kifejlesztettük, a motor olyan 12 ezres fordulaton fog működni”- árulta el White.
 
1988 után újra turbós motorok lesznek az F1-ben: „A való világban ez azt jelenti, hogy a turbó vagy csak a motor elején lehet, vagy a hátulján”- mondta a szabályokról. „Mivel a kipufogónak az autó hátulján kell távoznia, nagyon meglepődnék, ha bárki is a motor elejére tenné a turbót. De ebben a játékban soha semmit sem szabad kizárni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING