BRÉKING

Jön a spanyol csavar a Forma-1-ben? Sainz Jr.-Alonso duó 2015-től a McLarennél?

Ez így igen meredeknek hangozhat, de a legfrissebb jelentések szerint a Honda szívesen adna lehetőséget egy fiatal tehetségnek, aki mögött ráadásul még komoly támogatók is állhatnak.

A McLaren-Honda 2015-re teljesen át fog alakulni. Ez az átalakulás gyakorlatilag mindenre kiterjedő lesz, de még mindig sok a kérdőjel a csapat körül, mely többek között továbbra sem jelentette be a jövő évi párosát.

Az szinte biztosra vehető, hogy Fernando Alonso lesz az egyik pilóta, de azt nem tudni, hogy ki versenyezhet majd a kétszeres spanyol világbajnok mellett. A legutóbbi híradások szerint Jenson Button nem valószínű, hogy maradhat, így ebben az esetben Kevin Magnussen kontraktusát hosszabbítanák meg Wokingban.

Az olasz Omnicorse most arról ír, hogy spanyol érdeklődés miatt Carlos Sainz Jr. is képbe kerülhet. A jelenleg a Red Bull támogatását élvező pilóta továbbra is a vezetőség döntésére vár, miszerint ki lesz a 17 esztendős Max Verstappen csapattársa jövőre a Toro Rossónál.

Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy Jean-Eric Vergne mégis maradhat, hiszen a Red Bull hosszú távon számol a „tini” hollanddal, aki mellé tapasztalt csapattársat akarnak. Sainz Jr. pedig minden, csak nem tapasztalt a Forma-1-ben.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Ha azonban a Telefonica aláír a McLaren-Hondához, akkor Sainz Jr. élete legnagyobb lehetőségét kaphatná meg, miközben példaképe mellett versenyezhetne és tanulhatna. Ez egy igazi „bombameglepetés” lenne, hiszen a World Series by Renault bajnoka eddig a pontig semmilyen módon nem kapcsolódott a projekthez, de Alonso érkezésével a spanyol piac igencsak felkapta a fejét, és adott esetben ez ülést jelenthetne Sainz Jr. számára.

Az olasz Omnicorse arról ír, hogy Magnussen nem győzte meg a McLarent, különösen a szezon második felében nyújtott teljesítményével.

A hírek szerint a tárgyalások már zajlanak a háttérben Sainz Jr. szerepvállalásáról, és a Honda boldog lenne, ha egy hasonló tehetségnek adhatna ülést. A helyzetet nehezíti, hogy Magnussen Ron Dennis védelmét élvezi, de kérdés meddig, mivel a Honda és a McLaren többi részvényese nagyobb erővel bír a döntést illetően.

Legutóbb Eric Boullier csapatfőnök úgy nyilatkozott, hogy a versenyzők kiválasztásába a Honda nem szól bele, de ezt nehéz elképzelnünk, különösen Alonso után…

http://youtu.be/LsYx1HlXMMk?t=15m52s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Reméljük, hogy Vettel sokat látja majd a hátsó szárnyunkat a Ferrarrival!
Következő cikk Megy a matek a Caterham-nál: Mégis meglehet az indulás Abu Dhaiban, de nem a rajongók pénzéből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország