Forma-1 Spanyol Nagydíj

Jól ismert probléma árnyékolta be a Ferrari új fejlesztéseit

A Ferrari egész hétvégén szenvedett a gyors tempónál az autó pattogásával, így nem ütközött ki annyira az új Forma-1-es fejlesztéseik által nyújtott fejlődés.

Ferrari SF-24 diffuser Spanish GP

Ferrari SF-24 diffuser Spanish GP

Fotót készítette: Giorgio Piola

A Ferrari gyorsított munkával elérte, hogy a Spanyol Nagydíjra jöjjenek új fejlesztéseik, így tarthassák a lépést Forma-1-es riválisaikkal, akik az előző hetekben egyértelműen előreléptek. Bár Barcelonában elég nagy csalódás volt teljesítményük, a csapat nyilatkozatai alapján ez nem amiatt volt, hogy nem működtek az új alkatrészek, hanem a régóta ismert, nagy tempónál előjövő pattogás miatt.

Ez elsősorban a pálya gyors utolsó szektorában nyomta rá a bélyegét a csapat teljesítményére és az élmezőnyben lévő apró különbségek miatt erősen felnagyította a visszaesésüket, már ami a pozíciójukat illeti.

A Ferrari által Spanyolországban eszközölt változások az SF-24 Imolában elindult átalakításának folytatása, némi optimalizálással igyekeznek az autó középső és hátsó része körül sikló légáramlatokból több teljesítményt kicsikarni.

 

Ahogy a gárda senior teljesítménymérnöke, Jock Clear magyarázta, ezek az újítások azzal a tudattal készültek, hogy a teljesítmény növekedése nem fog azzal járni, hogy a tavalyihoz hasonlóan nehéz lesz vezetni az autót:

„Gyakran beszéltünk arról, hogy egy jóindulatúbb, nyugodtabb autót akarunk csinálni, annak, amit tavaly csináltunk, elsősorban ez volt a célja. Ez most egy járulékos fejlesztés, szóval kicsit nagyobb leszorítóerő és kicsit kisebb légellenállás lesz tőle, kicsit hatékonyabb lesz tőle az autó.”

Ami a csomagot illeti, abban ott van az oldaldoboz első részének új karosszériapanele, ami jobban használja ki a P-alakúvá fazonírozott légbeömlőt. Emellett az alatta lévő rés is átalakult, ami beleolvad a padlólemeztől távolabb hozott csípő és övvonalba.

Ferrari SF-24 Sidepod & Floor changes (arrows)

Ferrari SF-24 Sidepod & Floor changes (arrows)

Fotót készítette: Uncredited

A fenti összehasonlításon bár az SF-24 különböző szögekből látható, a kék vonalon így is látszik, mennyire megemelkedett az övvonal és hogy így mennyivel nagyobb tér keletkezett az oldaldoboz hasa és a padlólemez között.

A padlólemezen is volt egy sor újítás, a csapat igyekszik építeni az Imolában hozott csomagra, így a padlólemez szegélyeit is igazították a padlólemez tetejének lejjebb eresztéséhez. Az alsó oldalsó biztonsági panelnek a borítása is megváltozott ezen a területen, kék nyíllal jelöltük, ez mutathatja, mekkora volt a változtatások volumenje.

A padlólemez hátsó részén is van változás, piros nyíllal jelölve, itt nem csak az alakját módosították, de csökkentették a padlólemezt és az ottani szárnyat rögzítő tartóelemek számát is. Mindeközben a diffúzor is átalakult, az autó első részén végrehajtott változtatások miatt a tervezők ezeknek a területeknek az alakján is sokat dolgozhattak.

Ferrari SF-24 new fin DX
Ferrari SF-24 diffuser Spanish GP

Az imolai változtatásokkal egy apró „kobraszárny” is bemutatásra került, mely a biztonsági felépítmény hátsó lábának és a cockpitnek a találkozásánál leledzik. Ezeket a szárnyakat a Spanyolországba hozott csomaggal optimalizálták, a kobra már büszkébben és sokkal magasabbra nyúlik, mint korábban.

A kampós, vízszintes része a szárnynak már inkább egy vonalban áll a halo felső részével és bár ez apró újdonságnak tűnhet, de egyértelműen befolyásolja, hogyan közlekednek a légáramlatok a szárny mellett, és az itt keletkező örvények útvonala is módosul.

Ferrari SF-24 new fin DX

Ferrari SF-24 new fin DX

Fotót készítette: Giorgio Piola

A csapat emellett egy kifejezetten a spanyol pályára szánt új elemet is hozott, a különböző leszorítóerejű és légellenállású hátsó szárnyak repertoárját igyekeznek bővíteni. A Barcelonára tervezett szárny felső szárnylapja és vezérsíkja az új, Imolában bemutatott dizájncsalád keretein belül marad, míg az új csúcsszekció és a szárnyvéglap körvonala azt hivatottak javítani, ahogy az itt felvert örvény minimalizálja az aerodinamikai veszteségeket.

Ezek az új elemek az Imolában és Monacóban látott opciók között helyezkednek el, a csapat az arany középutat kereste a leszorítóerőt és légellenállást illetően Katalóniában, míg más opciókat is igyekeznek hozni a szezon hátralévő részére is.

Ilyen lesz az idő az Osztrák Nagydíjon.

Ferrari SF-24 rear

Ferrari SF-24 rear

Fotót készítette: Giorgio Piola

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston figyelmeztette Alonsót, hogy a kérése nem fog egyhamar teljesülni
Következő cikk Max Verstappen szerint a Red Bull elvesztett egy létfontosságú előnyt 2024-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország