BRÉKING

Jól állnak a dolgok a McLarennél: minden a helyén, célok elérve

Eric Boullier elégedetten fújja le 2014-et, mert minden célt elértek év végére. Hogy mit a következő szezon, már nagyon más kérdés.

A McLaren remekül kezdett, hiszen mindkét autó dobogón végzett, amihez Ricciardo utólagos kizárása is kellett, de utána elmaradtak az eredmények. Nyár végére sikerült kilábalni a sötétségből, végül bejöttek a Force India elé, Button egyre gyakrabban végzett a legjobbak közelében.

"Komoly aggodalomra adott okot az, hogy a Force India mögött voltunk, és mindenki számára ébresztőt fújt"- mondta Boullier az Autosportnak.

"Nem voltunk egy szinten a Mercedesszel, de nem panaszkodhatunk, mert a legjobb motorral rendelkeztünk. Könnyebb, amikor tudod, hogy a leszorítóerő és a szélcsatorna nem működik, tehát az autóddal van gond. Ha sokkal inkább a kultúra, a folyamatok, vagy a vezetőség jelenti a problémát, akkor kevésbé könnyű megtalálni a bajt. Kemény munkára van szükség, hogy megértsd, mi sikerült félre, és azt, hogyan alkosson egységet mindenki. Szerintem most már  itt tartunk, hatékonyabbak vagyunk, és a McLarennél mindenki érti, mi történt, ami fontos, így nem ismételjük meg ugyanazokat a hibákat"- mondta a francia.

//

Post by www.f1-live.hu.

Az idei év azért is volt fogós, mert javában zajlott az átállás a Hondára, de nem ártott volna erősen zárni az évet.

"Ausztráliában a dobogón végeztünk, de a számokat elnézve tudtuk, hogy nem voltunk versenyképesek; szerencsések voltunk, hogy ott végeztünk. Kezdetben talán a hatodik leggyorsabb csapat voltunk, most a harmadik, ami azt jelenti, fejlődtünk"- részletezte a 2014-ben bejárt ívet. "Az volt a célom a szezon végére, hogy az átalakítás 95 százalékban meglegyen a McLarennél, és ez meg is valósult. Minden célt elértünk, így átállhatunk"- utalt a Hondára.

"Nem könnyű mindezt menedzselni, mert más autó, más koncepció, új emberek jöttek, de rajta vagyunk. Tudjuk, hova akarunk jutni, tehát jól állnak a dolgok"- monda Boullier.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo úgy terelgette a jeges úton az F1-es gépet, mintha egy Ladával menne
Következő cikk Hivatalos: Semmit nem változott Jules Bianchi állapota

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország