Jól áll a Ferrari az új autó fejlesztésével

A Ferrari ismét egy igen erős kasztnival állhat elő 2018-ban, amiben nagyon sok lehet a fejlesztési potenciál.

Vannak, akik szerint a Scuderia gépe volt a legjobb 2017-ben, így az olaszok csak maguknak köszönhetik azt, hogy nem lettek bajnokok. Ha azonban a szívünkre tesszük a kezünket, akkor jól tudhatjuk, hogy ez az autó a Mercedes volt, mely még mindig egy nagyon magas szintet képvisel.

És akkor megemlíthetnénk a versenyzői hibákat is, különösen Sebastian Vettelt illetően, de egy ideje már mindenki 2018-ra koncentrál. A mezőny legnagyobb része hosszú hónapokkal ezelőtt átállt az idei szezonra.

A Ferrari az erőforrásainak köszönhetően kényelmesen fejleszthette a 2017-es és a 2018-as gépét. Maranellóban közben szép lassan végeznek a tesztcsomaggal, és a következő hetekben megkezdődhet az összeszerelési fázis.

Az Olaszországból érkező hírek szerint a Ferrari képes volt utolérni magát. Korábban a motor mellett a kasztnival is gondok akadtak, de a felgyorsított fejlesztéseknek hála a mérnökök tartani tudják az ütemtervet, melynek részeként egy jelentős mértékben módosított autó fog kigurulni a garázsból. És ahogy az elnök is elmondta, elégedettek a számokkal…

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Ferrari mennyit tervez ebből megmutatni a spanyolországi teszteken, de annyi bizonyos, hogy több verzióval készülnek, amiknek egy részét Melbourne előtt tesztelni is fognak.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok Ferrari
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke f1 2018, ferrari