Kommentár

Jöjjön 2019: a Toro Rosso a mezőny végét erősíti majd?

A Toro Rosso egy átmeneti hondás tesztévet követően idén ismét a Red Bull "teljes jogú" B-csapata lehet, hiszen komolyabbra fűzték a technológiai szálaikat.

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14

Stefano Arcari

A Toro Rosso tavaly egy "kísérleti laborként" funkcionált, hiszen miután a Red Bull Racing több mint egy évtized után a Renault erőforrásait Hondára cserélte, semmit sem bízhatott a véletlenre, vagyis nagyon is szükségük volt egy "feláldozható" láncszemre. 

Ebbe a szerepbe "ösztönösen" a Toro Rosso került, hiszen a bikák kisebb istállója már 2018-ban is a Honda erőforrásaival ment, lévén a japánok szakítottak a folyton elégedetlenkedő McLarennel, és bár elsőre úgy tűnt, megállapodhatnak a Sauberral, a végén csak a Toro Rosso maradt nekik. Persze ez is több a semminél, hiszen legalább az F1-ben maradhattak. 

Egy éves kemény munka és alapvető átszervezéseket követően az idei téli teszteken egészen úgy tűnt, a Honda egy mondhatni "ütőképes" erőforrás lett - ennek nagyon is itt volt már az ideje... - és most, hogy két istállóval tesztelhettek, nem elég, hogy több adatot gyűjthettek, de még megbízhatónak is bizonyultak. 

Daniil Kvyat, Scuderia Toro Rosso STR14

Daniil Kvyat, Scuderia Toro Rosso STR14

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

Sőt, nagyon úgy tűnik, közelebb kerültek a TOP 2 F1-es gyártóhoz, vagyis a Mercedeshez és a Ferrarihoz, ami már önmagában is nagy szó. Nem mintha utolérték volna őket, de vélhetően már a Renault szintjére, sőt talán egy kicsit eléjük is kerültek. 

Melbourne-ben minden kiderül. 

A Toro Rosso azonban mintha könnyebben kirázná a kisujjából a gyors köröket, mint a Renault, vagyis a Red Bull junior csapata kiváló első benyomást tett a teszteken. Semmi komolyabb probléma, mindig ott voltak a szeren, és a versenyzők bízhatnak az autóban. 4,352 megtett km-rel a Mercedes, a Ferrari és a Renault mögött, a negyedik helyre értek fel. A csapatfőnök, Franz Tost a kiváló formát a Red Bullal kialakított szorosabb közös munkában látja.

További híreink:

A Toro Rosso szempontjából tehát idén a legaggasztóbb a versenyzőpárosuk lehet, hiszen jól látszik, hogy a Red Bull tehetségkutató programja mostanra kifújt, így nem maradt más választásuk, mint az F1 legnagyobb visszatérője, Daniil Kvyat és az abszolút újonc Alex Albon, aki több kört F1-es autóval először csak a téli teszteken, Barcelonában tett meg. 

Valljuk be, nem éppen a legütőképesebb a duójuk, bár ki tudja, hiszen a Forma-1-ben számos meglepetés szemtanúja lehettünk már...

A Toro Rosso technikai igazgatója, Jody Egginton persze bizakodó Albonnal kapcsolatban: "Fantasztikus a hozzáállása, túlszárnyalja a várakozásainkat, és ezzel minden mérnök egyetért. Nagyon izgatottak voltunk, amiért vele dolgozhattunk együtt, mivel nem volt sok F1-es tapasztalata a teszt előtt, egyedül Misanóban ment pár kört, de nagyon jó munkát végez. A tanulási görbéje meredeken felfelé ível, tehát nagyon boldogok vagyunk."

Sőt Kvyattal kapcsoltban is pozitívak a benyomások: "Olyan érzésem van, mintha Daniil nem is lett volna sosem távol. Ismeri az egész csapatot, nagyon hasznos visszajelzéseket ad." - folytatta Egginton - "Rögtön nagyon egyértelműen meg tudja mondani, mit érez az autóban, rendkívül motivált és fantasztikus munkát végez. A tapasztalatára is tudunk építeni, és ami még nagyon fontos, remekül kijön Alexanderrel is. Nagy segítséget jelent a csapatunknak."

Bár az idei Toro Rosso nem tartalmaz forradalmi technikai megoldásokat, a kiscsapat így is optimistán tekint az idei szezon elé: "A középmezőnybe sorolnám magunkat, ami egy elég nagy kör, szerintem 6 csapat tartozik ide." - jegyezte meg Egginton - "Úgy vélem, kijelenthető, hogy a Williamsnek nagyon keményen kell dolgoznia azért, hogy őket is ide lehessen sorolni, a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari pedig a középmezőny előtt jár. Azt viszont nem tudom megmondani, ki fogja vezetni a középmezőnyt."

Toro Rosso

Toro Rosso

Fotó készítője: Motorsport Hungary

Mindezek alapján a szerkesztőségünk is tippelt - 2019 végén kiderül, kinek lett igaza: 

Dávid - konstruktőri 9. hely

Klári - konstruktőri 8. hely

Gergő - konstruktőri 8. hely

Peti - konstruktőri 8. hely

További híreink:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem készül sok újdonsággal a Williams az Ausztrál Nagydíjra
Következő cikk Alonso túl van az indys üléspróbáján a McLaren csapatával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország