BRÉKING

John Watson: Hamilton egy durcás kislány, Lauda a keresztapa, Brawn hiányzik

Nico Rosberg és Lewis Hamilton egyre élesedő csatát vív házon belül, John Watson ex-versenyző szerint Ross Brawnra lenne szüksége a Mercedesnek ahhoz, hogy rend legyen a pilóták között.

Írta: N. Márton

A német istálló az új szabályoknak köszönhetően a mezőny élére ugrott, és eddig könnyedén nyerte meg az összes futamot idén: hat nagydíj, hat első hely, ebből 5 vasárnapon kettős győzelem. Az elmúlt évek Red Bull dominanciájával szemben viszont a csapattársak óriási harcot vívnak egymás ellen. Bahreinben a pályán csaptak össze, Barcelonában kis híján ismét megismétlődött a sivatagi forgatókönyv, Monacóban pedig pályán kívül, verbális párbaj alakult ki köztük, mindez úgy, hogy egyértelműen a világbajnoki címért hajtanak.

John Watson korábbi Formula-1-es pilóta így nyilatkozott a MailOnline-nak Hamilton monacói viselkedéséről: „Nem volt boldog, szombat este haragot érzett, melyet a versenyre, és az azt követő ceremóniára is magával vitt. Úgy tűnik, mintha az járna a fejében, hogy egy összeesküvés-elmélet része, és elárulta őt a csapata, pedig ez nincs így. Őszintén szólva olyan volt, mint egy sértődött lány a játszótéren.”

A csapatvezetés egyelőre engedi pilótáikat harcolni az első helyért, igaz ez nagyban köszönhető annak is, hogy a mezőny többi tagja továbbra is hatalmas lemaradásban van hozzájuk képest. Watson szerint hiányzik egy igazán erős vezető a Mercedesnél, aki rendbe tenné az ilyen érzelmi konfliktusokat is: „Nem hiszem, hogy a Mercedesnél jelenleg van olyan ember, aki Ross Brawn tulajdonságaival bírna.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Példaként hozta a 2013-as Maláj Nagydíjat, mikor Rosberg támadta az egyértelműen lassabb Hamiltont, de az akkori csapatfőnöktől határozott utasítás érkezett: a német nem előzheti meg brit csapattársát: „Nem csak attól függ, hogy mit mondanak a pilótáknak, hanem az is, hogy ki mondja. Rosberg ezt átgondolta, és engedelmeskedett.”

„Látom, hogy a Mercedes irányítási struktúrájából hiányzik Ross Brawn.” Az egykori brit versenyző szerint Toto Wolff nagyon lelkes, és kiválóan képviseli a csapatot a sajtó előtt, míg Paddy Lowe egy fantasztikus szakember, de az ilyen típusú konfliktusokat egyikük sem tudja kezelni. Majd ejtett néhány szót Niki Lauda szerepéről is: „Ott van Niki Lauda, aki olyan, mint egy keresztapa. Lauda okos ember, de nem tudom, hogy mekkora a hatása. Ő az egyetlen ember, aki seggbe tudja rúgni őket, ha kell.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fejlesztik a második generációs üzemanyag-szenzorokat: jöhet a FlowSonic?!
Következő cikk Massa: Ha a csapattársaddal harcolsz, szükséged lesz néhány trükkre is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország