Jöhet az év egyik legnagyobb durranása a Forma-1-ben: Szingapúri Nagydíj

Jöhet az év egyik legnagyobb durranása a Forma-1-ben: Szingapúri Nagydíj

A McLaren párosa is nagyon várja már a hétvégét Szingapúrban. Jenson Button és Kevin Magnussen is egy komoly kihívásról beszél.

Jenson Button

Ez egy igazán különleges verseny. Az egész hétvégén úgy érzed, hogy valami más vesz téged körbe, és a paddock is eltér attól, mint amit eddig megszokhattunk. Már a hétvége kezdetén elfog téged ez az érzés, ami egészen a futam leintéséig nem ér véget. A várakozás pedig egyre nagyobb és nagyobb a futam esti startjának órájáig.

Spa-ban és Monzában jó teljesítményt nyújtottunk, és továbbra is fejlesztjük, javítjuk az autónkat. Érdekes lesz látni, hogy ezeken a nagyobb leszorító erőt igénylő pályákon miként alakul majd a helyzetünk. Úgy érzem, hogy a folytatásban is versenyképesek lehetünk.

Monza megmutatta számukra, hogy ez a formula működik. Fantasztikusan szoros csatákat láthattunk Olaszországban és nagyon remélem, hogy ez Szingapúrban is így lesz. Ez nem a legkönnyebb pályák egyike, de azt hiszem, Monza megmutatta, hogy az új szabályokkal jobb lett a versenyzés. Nagyon várom már a versenyt és kíváncsian várom, hogy ezek az autók mire lesznek képesek Szingapúrban.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Kevin Magnussen

Már alig várom ezt a versenyt. Minden évben várom ezt a hétvégét. Ezelőtt még soha nem versenyeztem ilyen körülmények között, ezért ez egy különleges hétvége lesz. Reflektorok mellett versenyezni valóban olyasvalami, ami jótékony hatással van a show-ra és azt hiszem, ez egy hihetetlen és pozitív dolog a sport számára.

Valószínűleg fizikailag ez lesz az év legkeményebb versenye. Majdnem két órán keresztül fogunk az autóban ülni, és nincs túl sok lehetőségünk arra, hogy kifújjuk magunkat a kör alatt. Ennek ellenére szeretem ezt a pályát, ami meglehetősen kemény. Nagyon élveztem a Hungaroringen a versenyzést, ami elég könyörtelen, és ez a pálya hasonló hozzá.

Végül szeretnék mondani néhány szót a rádiós kommunikációra vonatkozó tiltásokról is. Érdekes lesz ez az egész. Ez egy hirtelen váltás lesz számunkra, amit nem lesz könnyű kezelnünk, de biztos vagyok benne, megtaláljuk a módját annak, hogy ez működjön.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button , Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING