Jöhet Alonso 250. nagydíja

Jöhet Alonso 250. nagydíja

Egy egészen különleges versenyhétvége várhat a spanyol világbajnokra, hiszen ez lesz a 250. nagydíja a Forma-1-ben.

Fernando Alonso 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, méghozzá a Minardi csapat színeiben. A 2002-es szezont a Renault tesztpilótájaként töltötte, majd 2003-tól visszatért a rajtrácsra.

Sokat nem kellett várnia az első bajnoki címére, hiszen 2005-ben a francia gyártóval felért a csúcsra, és egy esztendővel később meg is védték a címüket. Ezt követően azonban egy meredek lejtő következett számára, ami jelenleg is tart a karrierjében, miután továbbra is „csak” két cím áll a neve mellett.

Igaz, 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben is az utolsó utáni pillanatokban maradt le a bajnoki címről, így nem éppen a legszerencsésebb bajnokok közül való a spanyol.

A soron következő versenyhétvége előtt 249 nagydíj, 13 csapattárs, 14 szezon, 4 konstruktőr, 5 motorgyártó, 15 autó, 32 győzelem, 22 rajtelsőség, 21 leggyorsabb kör, 97 dobogó, 44 kiesés és 1778 pont szerepel a neve mellett.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING