BRÉKING

Jöhet a deltaidő sárga zászló alatt: az FIA már Austinban tesztelné az új rendszert

A Nemzetközi Automobil Szövetség gyorsan akar cselekedni, és már három hét múlva tesztelnék a deltaidőt, amit biztonsági autós helyzetben alkalmaznának - biztonsági autó jelenléte nélkül. A rendszer új szoftvert igényel, amit már fejlesztenek.

Az FIA tegnap egy hosszú sajtótájékoztató keretében közölte a lehetséges lépéseket a jövőre nézve. Ma összeültek a csapatokkal, de jelen voltak elektronikában jártas szakemberek is. A fő kérdés, miként lehetne biztosítani, hogy a versenyzők valóban lelassítsanak a veszélyzónában, írja az Auto Motor und Sport.

Az egyik lehetőség az úgynevezett biztonsági autós deltaidő. Ezt akkor alkalmaznák, ha biztonsági autós körülmények uralkodnak egy meghatározott pályarészen úgy, hogy nincs kint a pályán az SLS AMG.  Ha ahhoz hasonló helyzet állna fenn, mint múlt héten Suzukában, akkor a versenyvezetőség kiadná a jelet, ami az SC-helyzetnek megfelelő állapotot jelent. A versenyzőknek ilyenkor be kell tartani egy bizonyos tempót, ami körülbelül 45 százalékkal van a szóban forgó pályarész versenytempója alatt.

//

Post by www.f1-live.hu.

A versenyzők maguk is ellenőrizhetnék a dolgok a kijelzőn: láthatják, hogy pozitívan vagy negatívan állnak-e a megkövetelt tempóhoz képest. Ami újdonság lenne, hogy a verseny ezen pontja alatt mindig a skála pozitív oldalán kellene lenni az érintett pályarészen. A pálya más részein rövid időre negatívba is csúszhatna a deltaidő, egészen addig, amíg a kör végén újfent határérték felett van az átlagtempó.

Ha nem tartják be az előírásokat, akkor büntetés fenyegeti az érintetteket. Így akarják megakadályozni, hogy a versenyzők az érintett szektor bizonyos pontjain gyorsabban haladjanak, majd máshol lassú haladással egyenlítsék ki azt. A versenyzők nem tudnák, mikor haladhatnak ismét versenytempóban, így nem lehet taktikázni sem.

Az új rendszer új szoftvert is követel, írja a német lap. Az FIA abban reménykedik, hogy ez már Austinra elkészülhet, és a szabadedzéseken le lehetne tesztelni. Az első kísérlet után kikérik majd a versenyzők véleményét is, majd jöhet a finomhangolás. Legkésőbb a 2015-ös szezontól életbe léphet az új szabály.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az év mentése Magnussené? Videón a necces helyzet az FP3-ról (videó)
Következő cikk Hamilton örül a történelmi rajtelsőségének, addig Rosberg elismerte, hogy most jobb volt nála! Bottas kissé csalódott, de várja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország