BRÉKING

Jody Scheckter: Vettel és Hamilton a két legjobb versenyző

1979 Forma-1 világbajnoka szerint a jelenlegi mezőnyből Sebastian Vettel és Lewis Hamilton a két legjobb versenyző. Jody Scheckter Fernando Alonsót csak a harmadik legjobbnak nevezte.  

Fotó: McLaren Mercedes
A 2012-es rajtrács különösen erős volt, miután olyan versenyzők gurultak pályára, mint Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen vagy épp a hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

A korábbi bajnok ezúttal a MotorSportnak beszélt a legjobbakról, akiket most meg is nevezett.

„Személy szerint én mindig is Vettelt és Lewist tartottam a két legjobbnak.” – kezdte Scheckter, aki 1979-ben a Ferrarival ért fel a csúcsra és ünnepelt világbajnoki címet.

„Valószínűleg Alonsót is felvenném a listámra, de, ha két versenyzőről beszélünk, akiket egymás mellett versenyeztetnénk, akkor ez Vettel és Lewis lenne. A kulcs az lenne, hogy éretten dolgozzanak egymás mellett.” – folytatta Scheckter.

Alonso mellé azonban a Red Bull és a Mercedes pilótáját sem ültetné be.

„Nem, nem. Láthattuk, hogy mi történt 2007-ben, amikor a McLarennél versenyzett. Egy életre eljátszotta magát nálam azzal, amit a McLarennél tett. Alonso jól vezetett idén, és nem kérdés, hogy remek munkát végzett, de, ha valaki más is hasonlóan jól szerepel, akkor elveszíted az irántuk érzett tiszteletedet.”
– utalt ezzel Vettel és Alonso szurkálódására az egykori világbajnok.

Scheckter sokakkal ellentétben dicsérően beszél Hamilton támadó stílusáról:
„Az első 1,5-2 évében ez egyszerűen briliáns volt. Senki sem érkezik meg így a sportba. Hihetetlen volt. Tavaly sem az agresszivitása miatt hibázott, hanem egyszerűen csak hülyeségeket csinált.”

Sokan gondolják úgy, hogy az előzéseket tekintve Hamilton a legjobb.


„Szerintem, ha nagy a forgalom a pályán, akkor ő a legjobb. Régen Jensont (Button) az egyik legrosszabbnak tartottam ezen a területen, de most már igencsak jó teljesítményt nyújt, ha forgalmas perceket él meg a pályán. De Lewis fantasztikus volt számomra az első éveiben. A tavalyi évet leszámítva szenzációsan teljesített az előzéseket tekintve. Nagy rajongója vagyok neki.”

Scheckter sem elégedett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jelenleg érvényben lévő szabályrendszerével.


„Ezek a dolgok nagyon is unfairek számomra. Gondolok itt a sebességváltó cseréje miatt kapott büntetésekre. Szörnyű, hogy emiatt a versenyzőknek hátrébbról kell megkezdeniük a versenyeket. Tisztában vagyok vele, hogy az emberek mit gondolnak erről, miszerint nem tudom szétválasztani a versenyezőket az autóktól. Ha hibázik egy versenyző a pályán, akkor bűnhődjön, de ne így…”

„Bizonyos szempontból ezek a dolgok tönkretesznek néhány versenyt, ami nem jó.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pérez „nevelője”: Sergio nem áll készen a McLarenre
Következő cikk Hülkenberg: Idén gyakran előzött meg egy Sauber, és én át akartam ülni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország