BRÉKING

Jobb lenne, ha Button otthagyná a McLaren-t?

A korábbi McLaren pilóta szerint a brit-japán duó gyengélkedése nyomós ok lehet a brit bajnok számára – különösen akkor, ha a szerződésében egy záradék is benne van, mely kitér a teljesítményre.

Az észak-ír John Watson, aki 1979 és 1983 között versenyzett a McLarennél, azon a véleményen van, hogy Buttonnak fontolóra kéne venni a visszavonulást.

„Amit Jensonnak át kell gondolnia, az annyi, hogy ki akar-e tartani a történet „keserves végéig”, vagy pedig most hagyja abba, amikor még egy igazán tűrhető fizetést is kap a teljesítmény után járó bónusz helyett.” – mondta Watson a Sky Sports News HQ-nak kedden.

„Talán úgy érzi, hogy ez olyan dolog, amit nem akar megtenni.”

Button az Olasz Nagydíj után mondta el, hogy reméli a következő pár hétben döntés születik a jövőjéről.

Úgy tudni, hogy Button évente 8 millió fonttal gazdagodik, míg Fernando Alonso évi 25 millió fontos fizetést tesz zsebre. 2009 bajnoka tavaly decemberben két éves szerződést írt alá, azonban a McLaren fiataljai, Kevin Magnussen és Stoffel Vandoorne már alig várják, hogy végre ülést kapjanak. A McLarennek viszont akkor is opciós joga van Buttonra.

//

Rosberg motorszempontból egyelőre nem került hátrányba Hamiltonhoz képest! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, September 15, 2015

Watson azt is megemlítette, hogy a McLaren egyre kockázatosabb helyzetbe kerül, hiszen ha továbbra is ilyen gyengén folytatják, akkor azzal a kulcsfontosságú szponzoroknak lőttek.

Emellett pedig mivel a McLaren a kilencedik a konstruktőrök között, így a jogdíj összege is elég csekély lesz. Ez akkor is komoly gond lehet, ha a Honda rengeteg támogatást nyújt a Forma-1-es projekthez – egyelőre azonban a japánok egyáltalán nem találják a helyes utat.

„Ha nyerő autód van, és mindenki rád figyel, benne vagy a TV-ben és a dobogón ünnepelsz, akkor a csapatod egyre többet ér. Jelen pillanatban azt mondanám, hogy a McLaren ebből a szempontból komolyan szenved.” – tette hozzá Watson.

„Idővel minden helyre jöhet. A McLaren egy olyan csapat, aminek nyernie kell, és a dobogón kell állnia, illetve futamot kell nyernie, hogy növelje az értékét.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg fellélegezhet: a Monzában bevetett új Mercedes motor még használható!
Következő cikk ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Dráma lesz, és elmarad a Szingapúri Nagydíj a Forma-1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország