Jobb, ha Hamilton nem számít a Pole Serlegre, mert Rosberg sem kapta meg tavaly

Jobb, ha Hamilton nem számít a Pole Serlegre, mert Rosberg sem kapta meg tavaly

Nico Rosberg ma elárulta a mellette ülő Lewis Hamiltonnak és a jelenlévőknek, hogy 2014-ben nem kapta meg a neki járó serleget, így jobb, ha Lewis Hamilton sem fűz hozzá nagy reményeket. Vélhetően nem fogja megrázni a dolog Hamiltont, mert ugyan a...

Hamilton 10 pole-t szerzett eddig 2015-ben, ezzel be is biztosította az elsőségét ezen a téren az idei szezonra. A tavaly alapított díjat ő fogja kapni év végén, de a brit ma elmondta, maga a serleg „nem különösebben izgalmas, de megszerezni a pole-t határozottan remek dolog”. A célja a cím, ezért mindent odaadna, az összes pole-t, magát a serleget is, fejtette ki az FIA termében.

Tavaly Rosberg szerezte a legtöbb rajtelsőséget, így neki járt a díj – mint kiderült, a mai napig nem kapta meg azt.

„Sosem kaptam meg a serlegem a tavalyiért, szóval ne számíts rá, hogy te megkapod. Kérdezd meg azt, aki felel a dologért, bárki legyen is az”- jegyezte meg a német.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING