Elemzés: a Ferrari hat erőssége, amivel 2017-ben le lehet győzni a Mercedest

Sebastian Vettel a Ferrarival annyi sikertelen verseny után rögtön 2017 első futamát, az Ausztrál Nagydíjat megnyerte. Most megnézzük, mi a a csapat hat legjobb tulajdonsága!

Ferrari SF70H mirror detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

Sokáig azt hitték, hogy a Ferrari csak olasz személyzettel soha nem fog nyerni: ennek ellenére most mindenkinek megmutatták, hogy igenis bennük van a potenciál. Természetesen még csak az első versenyről van szó, a kezdés mindenesetre ígéretes. Talán végre valaki megingatja a Mercedes hibrid érában látott egyeduralmát is?

Az erre utaló pozitív jelek, utalások már a kéthetes barcelonai tesztidőszak során is gyülekeztek a Ferrari neve mellett, amit csak megerősített Sebastian Vettel győzelme a szezonnyitó ausztrál versenyen. Az olaszok ezzel végleg maguk mögött hagyták azt a rettenetes 2016-os szezont, ráadásul szerencséjükre még az emléke sem kísértett sokáig.

A Ferrari ügyesen használta ki a szabályváltozások adta lehetőségeket egyrészt saját autóján, másrészt pedig meg tudta gyengíteni a riválisokat is teljesen ártatlannak tűnő szabálytisztázási kérdésekkel, ezzel pedig, ha nem is taszította a mélybe a hibrid éra egyeduralkodóját, a Mercedest, minimum fellépett mellé. A Mercedes helyzetén az sem segít, hogy a kipróbált harcos, a visszavonuló világbajnok Nico Rosberg helyére egy viszonylagos zöldfülűt (értsd: keveset harcolt ilyen magasságokban), Valtteri Bottast kellett szerződtetnie Toto Wolfféknak.

A Mattia Binotto vezette technikai csapat az autó néhány elemével kapcsolatban gyakorlatilag a szabályok adta maximális kereteket használta ki, sajátos szövegértelmezésekkel, amibe egyelőre nem kötött bele az FIA. Itt egy jó ötlet zseniálissá válik, emellett pedig a legfőbb riválisoknak, a Mercedesnek és a Red Bullnak (na meg a Force Indiának) egyaránt át kellett dolgoznia trükkös felfüggesztését, ami szintén nem segített egyikőjükön sem. Vége az aktív felfüggesztések hatását modellezni igyekvő hidraulikus megoldásoknak. Bár egyik csapat sem úgy kommunikálta a változásokat, mintha ezek olyan érzékenyen érintették volna őket, mindegyik nehezebb helyzetbe került.

Most pedig nézzük, mik a Ferrari legjobb tulajdonságai, amellyel komoly fenyegetést jelenthet majd a csapat a németek egyeduralmára!

1: A tengelytáv, ahol nem a méret a lényeg

Ferrari SF70H: la vista dall'alto
Vannak a mezőnyben hosszabb autók is, mint a Ferrari SF70H, ez jól látszik ebből a grafikából is

Grafika: Giorgio Piola

Amikor a 2017-es autó, az SF70H még csak egy terv volt 668-as kódnéven, rengetegen kapták fel a fejüket: de hát ez ilyen rövid? Főleg a Mercedeshez képest volt szembetűnő a különbség, ott ugyanis Aldo Costa 200 milliméterrel növelte meg a tengelytávot, kihasználva ezzel a maximális, 3691 mm-t. Természetesen a Ferrarinál is volt növekedés 2016-hoz képest, azonban Maranellóban így is "csak" 3494 mm-ig jutottak, ami jelentős különbségnek mondható az ezüstnyilak méretéhez képest. Volt azonban ennek is előnye: rövidebb tengelytáv, agilisebb viselkedés a kanyarokban.

Ami még előny a Ferrariban: már a barcelonai első köröktől látszott, hogy a Ferrari lehet az, amely a legkíméletesebben bánik a gumikkal.

2: Forradalmi oldaldoboz

Ferrari SF70H, mirror
Ausztráliára így változott meg az SF70H oldaldoboza és a terület többi alkotóeleme a jobb hűtés érdekében

Grafika: Giorgio Piola

A Ferrari leginnovatívabb területe az oldaldoboz és az azt körülvevő légterelők, amely együtt egy igencsak komplex, első ránézésre (sokaknak másodikra is) kimondottan bonyolult rendszert alkot. A kialakítás Simone Resta munkája, amelyben még az oldalirányú törésteszt eleme is igencsak jó szolgálatot tesz. Mint ahogy az összes többi apró szárnyacska és légterelő is, amellyel szakértők szerint zseniálisat húztak Restáék. Mindez ráadásul tökéletesen szabályos is, ráadásul maga az oldaldoboz annyira hátul helyezkedik el, amennyire csak hátra lehetett tolni. Ennek következtében sokkal kevésbé befolyásolják az itt keletkező áramlatokat az első kerék negatív hatásai. 

Ferrari SF70H sidepod inlet
Darabokban

Fotó: Giorgio Piola

A Ferrari egyébként ugyanazt érte el, mint a Mercedes, csak teljesen más előjellel: a Mercedes a kerekeket vitte előrébb, a Ferrari az oldaldobozt hátrébb. A Mercedes ehhez átalakította a felfüggesztés külső, szabad szemmel is látható részét, míg a Ferrari az oldaldoboznál keletkező levegőáramlatokkal machinált. Ezzel jut az erőforrás hűtésére is levegő, de megy hátra, a diffúzor felé.

3: erős és megbízható motor

Sebastian Vettel, Ferrari SF70H
Sebastian Vettel, Ferrari SF70H

Fotó: LAT Images

Annak köszönhetően, hogy az FIA eltörölte a sokat szidott és sokak által a pokolra kívánt zsetonrendszert, egy teljesen új erőforrással állt elő, amelynél egy új koncepciót alkalmaztak a gyártás során, így az gyakorlatilag semmiben nem hasonlít a 2016-osra. Megváltozott például az MGU-H felépítése, aminek köszönhetően a motor sokkal hatékonyabb elektromos újratöltődést produkál. Megváltozott a klasszikus benzinmotor üzemanyag-ellátó rendszere is, aminek köszönhetően nőtt a nyers motorerő is.

4: Az S-duct 

Ferrari SF70H, presa S-duct e ala anteriore
Az autó elején is rengeteg érdekesség van, de nem feltétlenül tűnnek fel első ránézésre

Fotó: Giorgio Piola

A Ferrari eleje első blikkre nem tartogat annyi érdekességet, mint mondjuk a Mercedesé (kezdve az egész extrém orr-résszel), viszont ügyesen oldotta meg az úgynevezett S-duct-rendszert. A rendszer lényege, hogy a lehető legjobban "kitisztítsa" a zavaros levegőáramlatokat az orr belső-hátsó részén, a versenyzők lába alatt, és erőteljesebbeket küldjön hátrafelé, ezt oldotta meg kiválóan a Ferrari ezzel a kialakítással.

5: Nem szégyen másolni sem, a hátsó felfüggesztésnél ezt tették

Ferrari SF70H, freno posteriore
A pull-rod felfüggesztés és a kisebb átmérőjű féklemez

Fotó: Giorgio Piola

Az olaszok megtartották a tavalyi pull-rod felfüggesztést, amit a Mercedes W08-ról másoltak le. Amit a Ferrarinak meg kellett oldania, az a problémás váltó, de egy simább rendszerrel ennek is a végére jártak.

6: Egyedi diffúzor

Ferrari SF70H, diffusore
Függőleges és vízszinte mikroszárnyacskák a Ferrari hátsó diffúzorán

Fotó: Giorgio Piola

A hátsó diffúzor egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy sokkal nagyobb lett 2016-hoz képest, így értelemszerűen sokkal fontosabb is lett. A téli tesztekhez képest kissé átalakult a diffúzor oldalsó része, ahová különböző mikroaerodinamikai fejlesztések kerültek fel néhány apró szárnyacska formájában, természetesen levegőáramlási funkciókat szem előtt tartva.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 5 előzés a tavalyi 37 helyett – mit hozott az új Forma-1-?
Következő cikk Brown: Nem csak az autókon lévő matricákból lehetnek bevételeink

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország