Jó hír minden McLaren rajongónak, Norris ismét egészséges

Számos helyről lehetett hallani, hogy a második, Red Bull Ringen rendezett hétvégén Lando Norris erős hátfájdalmakkal küszködik, viszont teljesítményére látszólag ez nem volt hatással, a pilóta képes volt értékes pontokat szerezni saját maga és csapata számára.

Lando Norris, McLaren, on the grid

Lando Norris, McLaren, on the grid

Steven Tee / Motorsport Images

A McLaren versenyzője szerint most már túl van az első versenyhétvégéken tapasztalt fájdalmakon, úgy véli ezek nem fogják végigkísérni hazai, silverstone-i futamát.

Az Osztrák Nagydíjat követően jelentek meg Norrisnál a fájdalmak, amelyek valószínűleg zúzódásra vezethetők vissza, amiket a Forma 1 embertpróbáló fizikai erőhatásai miatt szerezhetett. Jelentős javulást érzékelt a Hungaroringen, a Brit Nagydjra pedig már semmi fájdalomra nem számít.

A pilóta elmondta, hogy a Hungaroringen már sokkal jobban érezte magát, mint az azt megelőző Stájer Nagydíjon, amikor fájdalomcsillapító segítségével volt csak képes autóba ülni. Viszont az, hogy beülhetett autójába, számára felért egy életmentő lépéssel.

Magyarországra érkezve állapota sokat javult, amiben nagy szerepet játszott a különféle specialistákkal és orvosokkal történő konzultáció, ahol a sikerült megtalálni a probléma forrását.

Lando Norris, McLaren MCL35, leads Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Lando Norris, McLaren MCL35, leads Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Norris szerint gyógyulásához csak időre van szükség.A Magyar Nagydíj harmadik szabadedzését már fájdalomcsillapító nélkül teljesítette, ahol egész jó tempót tudott autózni. Kizárólag az időmérőkön és versenyeken tapasztalható magasabb fékerőhatás és a versenytáv hosszúsága miatt aggódott.

„Személy szerint jól érzem magam, viszont a zúzódások gyógyulása minden bizonnyal hosszabb időt fog igénybe venni. A hosszú kihagyás utáni versenyzés igazán meg tudja viselni az embert. Valószínűleg rendben leszek Silverstone-ra.” - mondta a versenyző.

A Mercedes számára is nagyon gyümölcsöző a kapcsolat a Racing Pointtal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Racing Point Hülkenberget fogja választani Pérez helyére?
Következő cikk Hülkenberg már a teszteredményre vár: egy lépésre az F1-es visszatéréstől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország