Jó döntés volt Vettelt lecserélni Sainzra? A számok magukért beszélnek...

A 2020-as szezon egyik legnagyobb meglepetésére nem kellett sokat várni, hiszen a Ferrari még az idény startja előtt bejelentette, hogy megválik Sebastian Vetteltől, a helyére pedig Carlos Sainzot igazoltál le. Vajon a Ferrari jól járt a váltással? A számok egyelőre azt igazolják, hogy igen.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Carlos Sainz rendkívül nagy tapasztalattal rendelkezik a Forma-1-ben, hiszen a Ferrari már a negyedik alakulata a pályafutása során, a kora azonban lehetővé teszi, hogy tovább fejlődjön, hiszen sokkal inkább a Verstappen-Leclerc féle új generációhoz tartozik, semmint az idősebb versenyzők csoportjába.

A Ferrari részéről Binotto azzal indokolta Sainz leigazolását, hogy két autóra van szükségük, amennyiben a csapat eredményesen akarja felvenni a versenyt a többi alakulattal szemben a konstruktőri bajnokságban.

A maranellói gárda ugyanis 40 éves mélypontra esett vissza a 2020-as idényben, melynek végén csapatként mindössze a 6. helyen végeztek 131 egységgel. A Ferrari gyenge pontja egyértelműen Sebastian Vettel volt, aki 33 pontot gyűjtött a 17 futamos szezon során Leclerc 98 egysége ellenében.

Még több F1 hír:

Binotto tisztában volt vele, hogy Sainznak idő kell ahhoz, hogy alkalmazkodjon a Ferrari versenyautójához, azonban azt is tudta, hogy a fiatal spanyolnak nem újdonság a csapatváltás, így a tapasztalata segíteni fogja, hogy hamar felvegye a ritmust a vörösöknél.

Arra azonban talán ő sem számított, hogy Sainz rögtön az első futamokon ilyen versenyképes lesz, hiszen a spanyol Bahreinben a 8. helyen végzett, ezzel pedig 4 pontot gyűjtött saját magának és a csapatának.

Az imolai versenyhétvége tisztán megmutatta, hogy Sainz remek szereplése nem a szerencsének köszönhető, hiszen Olaszországban csapattársa, Charles Leclerc mögött végzett az 5. helyen, amivel két futamot követően már 14 pont áll a neve mellett, míg a monacói 20 egységet számlál.

Még több F1 hír:

Sebastian Vettel 2020-ban a három olasz nagydíjon mindössze egy egységet szerzett, az első két futam után pedig szintén egy pontot tudhatott a neve mellett, tehát az eddigiek alapján ki lehet jelenteni, hogy a Ferrari, illetve pontosabban Binotto számításai bejöttek, Sainz stabil pontszerzőnek bizonyul, a Ferrari pedig két autóval harcolhat a bajnokságban.

A McLaren 170 millió fontért adta el az F1-es gyárát…


Az Alpine-pilóta Esteban Ocon is lehetőséget kapott arra, hogy tesztelje a Pirelli 18 colos gumijait, íme egy rövid videó a szóban forgó eseményről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: az Aston Martinnak „nagy előrelépésre” van szüksége
Következő cikk Boulliert meglepték a „kiragadott” szavait felkapó címlapok a sprintfutamokkal kapcsolatosan

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország