Jenson Button főállású versenyzőként akar visszatérni

Jenson Button azt nyilatkozta, hogy 2024-ben szeretne teljes szezont futni, és meg is nevezte, hogy melyik két sorozat közül kerülhet ki a befutó.

#24 Hendrick Motorsports Chevrolet Camaro ZL1 of Jenson Button

Idén Jenson Button is ott volt a Le Mans-i 24 órás versenyen: 2009 Forma-1-es világbajnoka a NASCAR Garage 56-os nevezésével volt ott az ikonikus futamon, egy Chevrolet Camarót vezethetett.

Emellett pedig idén három NASCAR Cup-futamon is rajthoz áll, ezeken felbuzdulva pedig elmondta, 2019 után – amikor a Super GT-ben indult – újra teljes idényt akar futni:

Még több hír:

„Nem gondoltam, hogy újra teljes szezont akarok majd futni, mert nagyon sűrű a menetrend, de úgy érzem, hogy jövőre valahol teljes szezont fogok teljesíteni.”

„Jó dolog beugrani egy-egy futamra, de ilyenkor nem tudod kihozni magadból a maximumot, ezért is jó, hogy a NASCAR-ban három versenyt is megyek idén, így több időt tölthetek a csapattal és a szimulátorban, együtt tudok dolgozni a mérnökökkel és a csapatfőnökkel.”

„Tehát igen, jövőre teljes szezont szeretnék futni, ha az időm is engedi. Egyensúlyoznom kell néhány dologgal, mert idén is nagyon elfoglalt vagyok. A hosszú távú versenyzésben tervezek versenyezni 2024-ben, ami vagy az IMSA vagy a WEC lesz” – mondta Button.

Button mellett Ricciardo is vissza szeretne térni: az ausztrál a Forma-1-ben tenné meg ezt, elmondása szerint „tündérmese” lenne, ha a Red Bull-lal indulhatna.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Változtathat az FIA a Neymar-incidens után a Forma-1-ben
Következő cikk Helmut Marko figyelmeztette Sergio Perezt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország