BRÉKING

Jenson Button egy igazi világklasszis!

A McLaren tartalékpilótája, Kevin Magnussen megdicsérte korábbi csapattársát, Jenson Buttont, akit világklasszisnak nevezett. Szerinte a britet sokan alulértékelik.

Magnussent a wokingi csapat tavaly év végén fokozta vissza harmadik pilótájának, amikor Fernando Alonsonak csináltak helyet a 2015-ös szezonra.

A Motorsport.com-on a dán „fejet hajtott” a 2009 bajnok előtt, akit jó srácnak tart, és még a vezetési képességeit is csak dicsérni tudja.

„Jenson világklasszis, egy világbajnok. Sokan alulértékelik, talán amiatt amikor még Lewis csapattársa volt. Emellett nagyon kedves személy – semmilyen módon sem undok, vagy unfair, jó srác. Ellene versenyeztem, de ez egy nagyon fair küzdelem volt, mert egyenlő esélyeink voltak. Sokat tanultam tőle, mert annyira nyitott személyiség.” – mondta Magnussen.

Magnussen szerint tavaly év végén azért választotta a McLaren vezetősége Buttont vele szemben, mert a briten kisebb volt a nyomás.

„Jenson már sosem fog szenvedni az életében. Ha most elhagyná a Forma-1-et, akkor akárhol versenyezhetne, akármelyik csapatnál a motorsport világában. Nincs rajta nyomás. Talán azt gondolta, hogy mennie kell, és én maradok, és ettől megnyugodott.”

//

A Mercedes elmagyarázta, hogy a Forma-1-es motorok miért relevánsak az utcai autók szempontjából fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, May 19, 2015

„Nálam ez pont fordítva játszódott le. Én mindent elveszthettem – ha most kiszállok a Forma-1-ből, akkor sehol sem lenne biztos helyem. Az én küzdelmem nagyobb volt.”

És Magnussen vajon mit gondol a jövőbeni esélyeiről?

„Meg kell mutatnom, hogy megérdemlem, hogy visszatérhessek, és a csapatnak is be kell bizonyítanom, hogy elkötelezett vagyok, és még mindig akarom. Ha egyszer kijövök ebből a helyzetből, és majd visszatekintek, akkor azt gondolom, hogy ez kellett nekem. Csak erősnek és fittnek kell maradnom, hogy bármikor készen álljak – mint a nyíl az íjban.” – mondta a 22 éves dán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-es műsor: Teljesen átalakul a Forma-1, VÉGRE! Nincs V10, de lesz verseny?!
Következő cikk Alguersuari: A Forma-1 olyan, mint egy volt barátnő, akit muszáj elfelejteni.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország