Jenson Button a 2005-ös és 2006-os Forma-1-et szerette a legjobban! Ma már nem olyan...

Jenson Button a 2005-ös és 2006-os Forma-1-et szerette a legjobban! Ma már nem olyan...

A McLaren-Honda meglepetést akar okozni, és 2016-ban már a futamgyőzelemért harcolnának, de azzal is tisztában vannak, hogy ehhez 2-2.5 másodperces javulás kell. Button hisz a csapatában, de nem annyira, hogy már jövőre a futamgyőzelemről álmodna.

Jenson Button a spanyol Marcának adott exkluzív interjút Interlagosban.

Motiváltnak tűnsz, annak ellenére is, hogy milyen kemény éved van. Lassan már a visszavonulás felé kacsintgatsz?

„Imádom a versenyzést. Amíg élvezem a versenyzést addig nincs értelme visszavonulni. Igazából akkor hagyod abba, amikor nem vagy az élen, és úgy érzed nem tudsz fejlődni. Azonban ha látod a jövőt, akkor van okod a folytatásra. Ez persze nem azt jelenti, hogy feltétlenül be is következik a siker, de legalább megvan az érzés és van miért küzdeni. Nagyszerű lépéseket teszünk meg előre és ez izgalmas a számomra.”

Jövőre úgy robbanthattok majd, mint a Brawn GP 2009-ben?

„Szerintem ez elég nehéz, és mivel nem lesznek komoly szabályváltoztatások jövőre, így nem hinném, hogy majd futamgyőzelmekért harcolhatunk. Talán meglepem magam, remélem, de szerintem gyorsabbak és versenyképesebbek leszünk. Továbbra is fejlődni akarunk, és talán esélyünk lesz a győzelemre esőben vagy ha egyszer minden jól alakul.”

Ez csak a Hondán múlik vagy a McLarenen is?

„Szerintem mindenkinek fejlődnie kell, nem csak a Hondának vagy a McLarennek. Ha az élen akarunk lenni, akkor minden területen változtatnunk kell. A stratégiában erősek vagyunk, de az erőforrás, az aerodinamika és a mechanikai tapadás hagy némi kivetnivalót maga után.”

Fernando szerint a jövő évi autó 2-2.5 másodperccel gyorsabb lesz. Ez nem túl optimista?

„Nehéz a sportban számokról beszélni. Reméljük egy nagy lépést megteszünk előre, de szerintem inkább arról beszélt, hogy 2-2.5 másodperc kell hozzá, hogy az élen legyünk.”

Fernando mindig is kritikus volt a csapatával szemben, de most türelmesnek tűnik.

„Mind izgatottak vagyunk, és néha nem tehetünk semmit, és ilyenkor előjönnek az érzelmek. Ez Fernandoval és velem is számtalanszor megtörtént. Nyerni akarunk, és néha nagyon fáj, hogy a többieknek sikerül, míg nekünk nem. A legfontosabb, hogy együtt dolgozunk, és zárt ajtók mögött beszélünk meg mindent – konstruktív kritikákkal. A kritika fejleszti a csapatot.”

Mi változott a Forma-1-ben a számodra mióta elkezdted?

„Amikor elkezdtem még nagyon más volt. Egy teljesen különböző kategóriáról beszélhettünk, ami sokkal gyorsabb volt, szóval időbe telt, amíg olyan gyors lettél, mint a csapattársad. Most ez elég más a GP2-es versenyzőknek. Nem szeretem az érzést az autóban. Az autók 2005-ben és 2006-ban adták azt az érzést, amit kell.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING