Jelentős támogatást kapott a McLaren, többek között Szaúd-Arábiától

A McLaren csoport 550 millió fontnyi beruházást kapott, amelynek segítségével még biztosabb a wokingi Forma-1-es alakulat jövője, hiszen a tavaly felvett hitelüket is visszafizethetik.

Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Bár nemrégiben még elég ingatag anyagi lábakon állt a McLaren, most már sokkal jobban állnak a pályán és azon kívül is: tavaly a harmadik helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban és jelenleg is ott állnak, emellett pedig rengeteg partnert tudott magához csábítani a wokingi istálló.

Most pedig 550 millió fontnak megfelelő beruházást kaptak, amelynek egy része a szaúd-arábiai állami befektetési alaptól, valamint már meglévő befektetőktől, mint például a bahreini Mumtalakattól.

További híreink:

A McLaren arról adott tájékoztatást, hogy 400 millió font az Ares Management és a szaúdi befektetési alaptól érkezett, a beruházásért cserébe pedig elsőbbségi részvényeket kaptak.

Emellett „korlátozott számú új magánbefektető” is csatlakozott a csapathoz, akik további 150 millió fontot fektettek a csapatba átalakítható elsőbbségi részvényes formájában. A McLaren hozzátette, ez az ügylet lehetővé teszi, hogy visszafizessék a Bahreini Nemzeti Banktól tavaly felvett hitelüket.

Verstappen a 2022-es autóról: „Még messze vagyunk az IndyCartól”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nem zárja ki a ralizást, de az F1 a prioritás
Következő cikk Kell-e tartania Steinernek Mazepintől?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország