Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Haas a 2023-as autójával

Az amerikai istálló hétfőn Twitteren jelentette be, hogy a jövő évi konstrukciójuk átment az FIA biztonsági tesztjein és hivatalosan is homologizálták, ami jelentős mérföldkő a fejlesztésben.

Pietro Fittipaldi, Haas VF-22

A Haas a Forma-1-es csapatok közül elsőként jelentette be, hogy sikerült átmenniük a biztonsági és törésteszteken. Mint írják, a VF-23-as alváza és orrkúpja is megfelelt az előírásoknak, így folytathatják a felkészülést a következő bajnokságra.

Az istállóknak minden évben át kell esniük az FIA tesztjein, hogy hivatalosan is homologizálva legyenek az új szezon előtt, az amerikai alakulat pedig természetesen ezt jelentős mérföldkőnek tartja.

A VF-23 lesz a Haas nyolcadik autója, miután 2016-ban bemutatkoztak a száguldó cirkuszban. A csalódást keltő 2021-es idény után, ahol egyetlen pontot sem szereztek, nagy reményekkel vágtak neki a Forma-1 új korszakának, és sikerült is erősen kezdeniük, Kevin Magnussen révén ötödik helyet szereztek a bahreini szezonnyitón.

Még több F1 hír:

A Haas szezonközi fejlesztései azonban nem érkeztek olyan ütemben, mint a riválisok frissítései, így valamelyest visszaestek, de a Brazil Nagydíjon a dán megszerezte a csapat történetének első pole pozícióját.

A gárda a konstruktőri tabella nyolcadik helyén fejezte be a bajnokságot, megelőzve az AlphaTaurit, ami 2019 óta a legjobb helyezésük volt.

Három oka is van a bizakodásra a Ferrarinak a 2023-as szezon előtt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megtette az első lépést a Forma-1-be való visszatérés felé a Honda
Következő cikk Perez sokkal jobban érezte magát második Red Bull-os évében

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország