Jelentős fejlesztési csomagon dolgozik az Aston Martin, ekkor vethetik be

Az Aston Martin Forma-1-es csapata meg akarja lovagolni a Bahreinben szerzett lendületet és folyamatosan fejlesztené az AMR23-at. Egy jelentős csomag is készül.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo C43, Fernando Alonso, Aston Martin AMR23, George Russell, Mercedes F1 W14

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Remekül indította a szezont az Aston Martin, Fernando Alonso dobogóra állhatott, míg a sérült Lance Stroll hatodik lett Bahreinben. Nem kíván azonban itt megállni a csapat, akik mindenkit megdöbbentve a második erővé léptek elő az év első Forma-1-es futamán.

A brit gárdának komoly előnye van az újdonsült riválisaival szemben, ami nem megszokott: mivel tavaly csak a hetedik helyen végeztek a konstruktőrök között, sokkal több időt tölthetnek el a szélcsatornában, mint a tavaly az élen lévők.

Ez a jelentős pluszmunka természetesen azt jelenti, hogy sokkal több fejlesztésre lehet számítani az AMR23-ra, már készülnek is az újabb csomagok. Alonso már Bahreinben beszélt arról, hogy a következő két pálya jelentősen elüt a szezonnyitóétól, így ezeken pontosabb képet kaphatunk arról, hol tart a silverstone-i csapat.

Az Auto Motor und Sport beszámolója szerint igazán nagy dobással május végén, Imolában, az első európai versenyen rukkolhat elő a csapat. Vélhetően addig csak kisebb változtatásokkal fog operálni az Aston Martin.

A Sky szakértője szerint a Ferrari is erősebb lehet Szaúd-Arábiában.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, a 2023-as F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj menetrendje – esti program jön!
Következő cikk Az egykori F1-es szerint ennek a pilótának a helyén folytathatja Mick Schumacher

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország