Jelentős beruházás a Renault F1-es csapatánál

A motorközpont is átalakításra kerül a Renault-nál, ami egyértelmű célokat fogalmaz meg a 2021-es idényt illetően.

FIA Road Safety logo on the wing of the Renault Sport F1 Team RS17

Fotót készítette: LAT Images

A Renault még 2016-ban vásárolta vissza az F1-es istállóját a Lotustól. A csapat az anyagi gondok miatt akkor már erősen hanyatlóban volt, és sokan távoztak Enstone-ból. Ezzel együtt a modernizálás, a szükséges fejlesztések is elmaradtak.

Még több F1 hír:

A francia gyártó emiatt egy 3 éves tervet írt ki, ami elsősorban arról szól, hogy pótolják a hiányosságokat Enstone-ban, ahol maga a kasztni és az aerodinamika készül. Emiatt jelentős beruházások történtek a bázison és nagyon sok új szakembert vettek fel.

A Renault, mely tavaly a konstruktőri negyedik helyet szerezte meg a Red Bull, a Ferrari és a bajnok Mercedes mögött, még mindig nagyon távol van az élmezőnytől. Ehhez azonban motorilag is szintet kell lépniük, és a források szerint a gyár egy új üzemet húz fel Viry-ben, a franciaországi motorközpontban.

A tr.motorsport.com jelentése szerint a gyár közel 4 ezer négyzetméteres lesz és az építkezés februárban veszi kezdetét. A létesítmény várhatóan 2020 őszére készül el, így minden adott lehetne ahhoz, hogy azzal már komolyabb eredményeket érjenek el 2021-re, amikor életbe lép az új motorformula az F1-ben.

A Renault szóvivője elmondta, az új gyárral megduplázódik az installációs terület, mely közvetlen a raktárhoz fog csatlakozni. Továbbá az is kiderült, hogy minden infrastrukturális munkát a szponzorok pénzével fognak végrehajtani, így nem lesz szükség arra, hogy a Renault a saját zsebből állja ezeket.

A gyárban Viry-ben jelenleg összesen 540 ember dolgozik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon reméli, a Mercedes 2020-ra valóban szerez neki egy F1-es ülést
Következő cikk Tapasztalt F1-es menedzsmentet kap Mick Schumacher

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország