Jean Todt: Sokkal izgalmasabb lesz a Forma-1!

A Cambridge Union Society kérdésére Jean Todt kijelentette, hogy az FIA által bevezetett változtatások, így a spintfutamok is azt a célt szolgálják, hogy további izgalmakkal töltsék meg a sorozatot, miközben alapvetően nem nyúlnak bele az F1 DNS-ébe.

Jean Todt: Sokkal izgalmasabb lesz a Forma-1!

A legújabb információk szerint idén három sprintfutamra is sor kerül, azonban a megbeszélések során az FIA arra a döntésre jutott a csapatokkal karöltve, hogy a fordított rajtrács ötletét eltörlik, illetve dobogós ünneplést sem tartanak a rövid versenyek után.

„Ha megtaláljuk a módját, és megpróbáljuk megtenni, hogy innovatív módon több élvezetet alkossunk, és jobb show-t csináljunk, meg fogjuk tenni. De nem azon az áron, hogy kárt okozzunk a sportágnak.”

Még több F1 hír:

„Van egy olyan szándék, hogy bevezessünk egy szuperkvalifikációt kettő vagy három versenyre, amely már idén elkezdődne. Boldogok vagyunk, hogy belevágunk, de nem akarjuk, hogy ez kárt okozzon a sportág számára.”

„Azt hiszem, hogy az első nagy lépés az volt, hogy döntöttünk a költségkorlát bevezetése mellett, ami megváltoztatja a „játékot”. A költségkorlát három fő csapatot érint: Mercedes, Red Bull, Ferrari. A másik hét csapat nem sínyli meg annyira ezt, szóval ez azt eredményezi, hogy kisebb lesz a különbség a középcsapatok és nagycsapatok között.”

Aston Martin AMR21 technikai elemzés!


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.
megosztás
hozzászólás
Vettel: „Hamar elfelejtenek majd, de ez így van rendjén”

Előző cikk

Vettel: „Hamar elfelejtenek majd, de ez így van rendjén”

Következő cikk

Steiner világbajnokot akar kinevelni a Haasnál

Steiner világbajnokot akar kinevelni a Haasnál
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Szántó Dániel