Japán megőrül az F1-ért: Sainzot zseniális emlékkel lepték meg - videó

A McLaren egy újabb sikeres nagydíjat zárt, ezúttal Japánban sikerült bizonyítani, hogy a középmezőny élén a wokingi istálló, amelyért ugyanúgy megőrültek a japán szurkolók, mint amikor még Honda-motor hajtotta az autót.

Carlos Sainz Jr., McLaren, signs autographs

Carlos Sainz Jr., McLaren, signs autographs

Zak Mauger / Motorsport Images

Japán megőrül az F1-ért, az F1 megőrül Japánért. A szuzukai hétvégén ismét bebizonyosodott, hogy a japán közeg különleges élményt nyújt a versenyzőknek, különösen azoknak, akik először versenyezhetnek a felkelő nap országában. Márpedig Lando Norris életében először ülhetett versenyen autóba Japánban, így számára is rengeteg újdonsággal szolgált a mögöttünk hagyott hétvége. A fiatal brit láthatóan élvezte a ritka felhajtást, az újonc ugyanakkor néha megilletődötten emésztgette az élményeket.

Még több F1 hír:

Nem sokkal idősebb, a Forma-1-ben mégis jóval tapasztaltabb Carlos Sainz, aki ismét nagyot alkotott a futamon, és már nem csak a középmezőny első helyével van elfoglalva. A spanyol nagyon magabiztosan érezhette magát Szuzukában is, ahol még a pályára menet, az úton is megállították szurkolók, akiktől egy különleges, 55-ös rajtszámmal ellátott autentikus, McLaren-sárga kalapot is kapott emlékbe.


Sean Edwards nézetéből figyelhetjük az eseményeket, ahogy a Porsche 997 GTR Cup volánja mögött küzd az esőben a legendás Nordschleife versenypályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képekben Bottas nagy öröme Japánból: A 6. F1-es győzelem
Következő cikk A Renault új lendületet vár a szélcsatornától

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország