Jánvári a „kihalt” paddock ellenére is örül a versenyzés visszatérésének

Jánvári Zsolt, a Forma-1-es Williams istálló magyar rendszertechnikusa szerint kicsit mindannyian megszenvedték a világbajnokság első versenyhétvégéjét az ausztriai Spielbergben, mert a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünetben némiképp kiestek a rutinból.

Nicholas Latifi, Williams FW43, leads Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A szakember az M1 aktuális csatornának hétfőn azt nyilatkozta, a pilóták és a csapatok tagjai számára is jó, hogy újra versenyezhetnek, viszont a nézők nagyon hiányoznak a létesítményből, a pálya és annak környéke, valamint a bokszutca mögötti úgynevezett paddock is "rettenetesen kihalt".

"Hiányzik a közönség által keltett háttérzaj, illetve az a zsongás és pezsgés, amely minden egyes versenyhétvégét végigkísért korábban" - jelentette ki Jánvári hozzátéve, hogy a Williamsnél is mindannyian egy kicsit össze voltak zavarodva és lelassultak, mert a hosszú szünet után nem könnyű felvenni a fordulatszámot és felpörögni az ilyenkor megszokott munkatempóra.

"A maszk viselése nagyon kényelmetlen, főleg hogy a melegben egész nap hordanunk kell, de sajnos ez most kötelező" - mondta a magyar szakember, és jelezte, számos biztonsági előírásnak kell megfelelniük, az is meg van határozva, hogy ki, mikor, kivel együtt és hova mehet, a csapatok között pedig mindenfajta érintkezés tilos, nem kommunikálhatnak egymással.

Még több hír:

Arról, hogy a szezonnyitó vasárnapi Osztrák Nagydíjon számos versenyzőnek idő előtt fel kellett adnia futamot, Jánvári úgy vélekedett, átlagos technikai és műszaki hibák eredménye, melyek a március közepére tervezett Ausztrál Nagydíjon is előfordultak volna, ha az a viadal nem marad el a pandémia miatt.

A Williams eredményéről Jánvári azt mondta, minimális céljuk, hogy a most vasárnap ugyanezen a pályán sorra kerülő Stájer Nagydíjon ugyanúgy teljesítsenek. A kanadai Nicholas Latifi 11. lett a 71 körös idénynyitón, míg a brit George Russell műszaki hiba miatt nem tudta befejezni a futamot.

"Hisszük, hogy ennél több is van az autóinkban és a pilótáinkban, mert a verseny közben voltak gondjaink, amelyek miatt nem tudtunk úgy teljesíteni, ahogyan szerettünk volna" - mondta Jánvári Zsolt hozzátéve, hogy ezeket a problémákat igyekeznek kijavítani, emiatt a hétfői szabadnapjuk helyett jelenleg is dolgoznak a versenyautón.

A szezon második futamát vasárnap 15.10-től rendezik a Red Bull Ringen. Az M4 Sport élőben közvetíti a versenyt.


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Nem foglalkozok a háttérben zajló politikai csatákkal
Következő cikk A Ferrari padlógázzal fejleszt, a vezérigazgató csak Leclerc-rel elégedett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország