Január végéig tarthat a 2020-as F1-es szezon, és Monzában két futam lehet

Egyre több információ lát napvilágot a potenciális 2020-as F1-es versenynaptárról, ami lehetséges, hogy a 2021-es évre is át fog ívelni. Az már szinte biztos, hogy decemberben is lesz futam.

Monza Branding

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Chase Carey, a Forma-1 első embere hétfő este adott ki egy hivatalos közleményt, melyben azt mondta, 15-18 futamot rendezhetnek a 2020-as szezonban, ami valószínűleg tovább fog tartani, mint november vége.

Még több F1 hír:

Ez pedig azt is jelentheti, hogy egyes futamok kiesnek idén, és csak jövőre térhetnek vissza. Monaco már megerősítette, hogy idén nem tudja vállalni a rendezést a koronavírus okozta problémák miatt. Legutóbb pedig Baku kapott halasztást.

Jelen állás szerint Kanadában kezdődhetne meg a szezon, de a pletykák szerint Montreal is halasztásra készülhet, így még tovább csúszna az idény. Ha azonban a helyzet ideális lesz, akkor a nyár bizonyos pontján kezdetét veheti a nagy roham, és soha nem látott sűrűséggel jöhetnek egymás után a nagydíjak.

Jelenleg nehéz tervezni, de 1 hónapon belül talán már tisztább képet kaphatunk a naptárról. Közben Angelo Sticchi Damiani, az Olasz Autóklub elnöke a Corriere dello Sportnak azt mondta, meg kell tartani a 2020-as F1-es világbajnokságot, már csak gazdasági okok miatt is.

"A 2020-as F1 idény meg lesz tartva, meg kell, hogy legyen tartva, ezen milliárdok múlnak. Vannak futamok, amiket ki kell majd hagynunk, de legalább 13-14 verseny a minimum, amit meg kell rendeznünk. Az augusztusi szünet előrehozásával és a szezon végének januárig való kitolásával ez megvalósítható."

Monza banking

Monza banking

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az olasz szerint nem kétséges, hogy néhány nagydíjat el kell engedni, de legalább 13-14 versenyre lesz szükség, ami a minimum. Az olasz klub első embere úgy látja, a helyzet kivételes jellegére való tekintettel a szezon jövő január végén érhetne véget.

„A cirkusz nem akar megkockáztatni még egy olyan helyzetet, mint ami márciusban történt Melbourne-ben, ahol sok pénzt költöttek a verseny megszervezésére, majd azt a pénzt elvesztették mivel a futam végül nem valósult meg.”

Ahogy azt Angelo Sticchi Damiani is elmondta, a fő problémát jelenleg az jelenti a világjárvány világszerte írja át a forgatókönyveket, és így nagyon nehéz tervezni, de szerinte noha Olaszország is hatalmas harcot vív ezzel a láthatatlan ellenséggel, Monza képes lehet megtartani a nagydíját.

"A probléma az, hogy az egész világot megbénító járvány miatt semmit sem tudunk biztosan. Például itt, Olaszországban bármekkora szenvedés is van ma, teljesen reális elképzelés az, hogy akár 2 hónap múlva is tudunk forma-1-es nagydíj volumenű eseményeket rendezni. Máshol azonban pont akkor tetőzhet az egész dolog, ezért egy ilyen globális eseményt, mint amilyen egy forma-1-es futam, nem lenne célszerű megtartani."

Az elnök úgy látja, az Olasz Nagydíj nem lehet veszélyben, és a dátum márványba van faragva. A jegyértékesítés azonban gondot okoz a koronavírus miatt, és Monza nem tud többet fizetni a jelenlegi összegnél az F1-nek, de képesek lehetnek arra, hogy két versenyt rendezzenek meg az egy helyett. „Ez még korai, de egy izgalmas hipotézis is egyben.”


Az Alfa Romeo egy érdekes videót készített, amelyben röviden bemutatják, hogyan készült a C39. Főszerepben Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi és Robert Kubica, illetve a csapat dolgozói.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean: „6 hónap alatt 18 versenyünk lehet, ami őrült tempó”
Következő cikk 6 F1-es csapat érdeklődött Kubica szolgálatai iránt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország