BRÉKING

Jan Magnussen: Álomszerűen kezdett a fiam a Forma-1-ben

Magnussen nagyon büszke a fiára, aki szerint egy nap valóban bajnok lehet a Forma-1-ben. Kevin egy kivételes tehetség.

Kevin Magnussenről már korábban is sejteni lehetett, hogy egy nagyon erős és koncentrált versenyző, akiben hatalmasak a lehetőségek. Annak ellenére hogy még mindig nagyon fiatal és élete első szezonját tölti a Forma-1-ben, már az évadnyitón felállhatott a dobogóra Ausztráliában, miközben legyőzte a nála sokkal tapasztaltabb csapattársát, Jenson Buttont, aki 2009-ben bajnok címet ünnepelhetett.

„Az igazság az, hogy ez még számomra is egy kis meglepetést jelent. A többiek számára pedig még nagyobb meglepetést jelent, mert újonc versenyzőként megszerezni a második helyet nem normális dolog. Kevin azonban nagyon jól végezte a munkáját. Végig nyugodt tudott maradni a verseny ideje alatt, miközben nem vétett hibákat. Álomszerű volt tőle ez a kezdet.”

„Fantasztikus egy pillanat volt. Ez egy álomba illő kaland. Reméltem, hogy Kevin nagyon jó lesz, mert az előszezonban is kiváló munkát végzett és remekül alkalmazkodott az autóhoz. A McLaren sokat fejlődött.” – tette hozzá az ex-F1-es versenyző a spanyol AS kérdésére.

„Kevin nagyon jól alkalmazkodni tudott az új Forma-1-hez és a csapatához. Most azt mondhatjuk, hogy jó érzésekkel tekinthetünk előre a folytatást illetően. Sokat kell tanulnia az első évében, és a lehető legtöbbet kell kint lennie a pályán, hogy élményeket, tapasztalatokat gyűjtsön. Még mindig sok a tennivalója.”

Világbajnoki álmok?

„Ez egy nehéz cél, de olyasvalami, amit idővel elérhet. Az a legfontosabb, hogy nyugodtan kell szembenéznie ezzel a kihívással. Mint mondtam, Kevinnek is bőven van még hová fejlődnie, mivel ez csak az első szezonja a Forma-1-ben. Mindent meg kell ismernie ezzel kapcsolatban. A McLaren azonban a legbiztonságosabb hely számára a paddockban. A jövő majd megmondja, hogy bajnok lesz, vagy sem. A végső cél az, hogy felérjen a csúcsra. Számomra is álom lenne, ha ez sikerülne neki.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Maláj Nagydíj 2014: Így vezet Raikkönen az esőben
Következő cikk Todt: Jók lehetnek a dupla pontok a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország