Nosztalgia

James Hunt, a különleges, a megismételhetetlen, az utánozhatatlan

1993-ban ezen a napon hunyt el a felejthetetlen 1976-os F1-es szezon győztese, James Hunt. A brit sztárpilóta mindössze 45 esztendős volt, amikor utolérte a halál és az égi versenypályákra távozott.

James Hunt, Hesketh Ford 308

Fotót készítette: Rainer W. Schlegelmilch

James Hunt neve sokunk számára lehet ismerős, többek között a „RUSH” című film miatt is, ami az 1976-os szezont dolgozta fel, középpontba helyezvén Niki Lauda és a brit nagy párbaját, ami drámai fordulatokat hozott.

Még több F1 hír:

Egy idény, amit soha nem feledünk, akárcsak a két világbajnokot, akik igen sokat tettek azért, hogy a Forma-1 még ismertebbé váljon. Hunt, aki a karrierjét a March csapatánál kezdte, majd a Heskethez és a McLarenhez került. A briteknél 1976-ban világbajnok lett.

1973 és 1979 között versenyzett a Forma-1-ben. A mai napig az egyik legkülönlegesebb karakternek tartják, aki imádta a nőket, a bulikat. Tipikusan az a versenyző volt, aki nemigazán tett félre, és minden egyes másodpercben élvezte az életet.

Sajnálatos módon Hunt ideje korán, 45 esztendősen távozott az élők sorából, 1993-ban ezen a júniusi napon. Lauda 70 évesen követte a barátját. Kettejük nem mindennapi barátsága a mai napig beszédtéma.

Hunt akár többre is vihette volna, de a brit valóban a pillanatoknak élt, és nemigen akart túlságosan előre tervezni. Egyszerűen csak versenyzett és jól szórakozott. Abban a korszakban ez pláne lehetséges volt. 

Az alábbi összeállításban James Hunt eredményeit vehetjük szemügyre a Forma-1-ből

Összesen 94 versenyhétvégén és 92 nagydíjon vett részt
Pályafutása során 10 győzelmet szerzett. Az első ilyen sikerét 1975-ben szerezte a hollandiai Zandvoortban a Hesketh autójával.
A 10 győzelem mellett 14 rajtelsőség került a neve mellé 1976 és 1977 között. Kivétel nélkül az összes ilyen sikert a McLarennel gyűjtötte be.
A győzelmek és a rajtelsőségek mellett leggyorsabb köröket is futott az adott versenyeken. Ebből összesen 8 került a neve mellé 1973 és 1977 között. Ez azt jelenti, hogy erre már a March gépével is képes volt.
A 23 dobogós helyezés is megsüvegelendő abból az időszakból. Ez 25%-os statisztikai mutatót jelent. A legtöbb pódiumos helyezését a McLarennel gyűjtötte be, de a March és a Hesketh gépével is abszolvált párat.
Nem mindig volt szerencséje, sőt... A versenyei felét nem tudta befejezni, és ha nincs ez a 46 kiesés, vagy csak annak a fele, sokkal sikeresebb is lehetett volna.
Összesen 666 kört és 3363 kilométert autózott az élen. Az utolsó ilyen versenye az 1978-as jaramai gp volt, amikor 5 kört töltött az élen a McLaren M26-tal.
Hunt 1980-ban majdnem visszatért a McLarenhez az amerikai hétvégére, amiért 1 millió dollárt kért. Ez a lehetőség akkor jött létre, amikor Alain Prost az előző hétvégén Dél-Afrikában a szabadedzésen eltörte a csuklóját, és a francia újonc nem volt teljesen alkalmas arra, hogy Long Beachen vezessen. A csapat főtámogatója, a Marlboro a felét kínálta fel az összegnek, de a tárgyalások hamar befejeződtek, mivel Hunt síelés közben eltörte a lábát.
1982-ben Bernie Ecclestone, a Brabham tulajdonosa 2.6 millió fontot kínált Huntnak egy szezonra, de azt a brit elutasította.
1990-ben Hunt pénzügyi nehézségekbe ütközött egy befektetés miatt. Ez a 180 ezer fontos veszteség arra sarkallta, hogy megpróbálkozzon a visszatéréssel, és komolyan elgondolkozott ezen a Williams istállójával. A franciaországi Paul Ricard versenypályán tesztelt is egy modern autóval, és úgy gondolta, fizikálisan készen állna. Mindeközben a Philip Morris Europe marketingesét, John Hogant próbálta meggyőzni arról, hogy támogassa a lehetséges visszatérését, és még a bankszámlakivonatot is bemutatta az eladósodás igazolására. A visszatérés végül nem valósult meg.
10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így cserélnek kereket a McLarennél szájmaszkban: Sainz a volán mögött (videó)
Következő cikk Fisichella szerint sem lesz nagy különbség a nézők hiánya miatt a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország