James Hunt kevésbé ismert oldala

James Hunt köztudottan nagy kanállal falta az életet. 1976 világbajnoka megszállott versenyző volt, aki hatalmas tehetséggel ült a volán mögé. Hunt minden napját úgy élte, mintha az lenne az utolsó: rengeteget bulizott, női társasága pedig folyamatosan cserélődött a hétvégék során. Az angolnak azonban volt egy kevésbé ismert oldala is, amit most a jalopnik.com jóvoltából jobban megismerhetünk

Niki Lauda, Ferrari and James Hunt, McLaren

Fotót készítette: Sutton Images

James Hunt és Niki Lauda párharca az 1976-os világbajnoki címért a Ron Howard által készített Rush – Hajsza a győzelemért című filmnek köszönhetően halhatatlanná vált. Kevesen tudják azonban, hogy Hunt nyíltan állt ki a Dél-Afrikában zajló faji alapú megkülönböztetések ellen. A később kommentátorként dolgozó Hunt új munkájában is hangoztatta álláspontját.

Hunt F1-es karrierje 1973-től 1979-ig tartott. A brit ezekben az években a Hesketh, a McLaren és a Wolf színeiben versenyzett, majd néhány rövid visszatéréstől eltekintve a BBC F1-es kommentátoraként tevékenykedett.

Még több F1 hír:

A tévés szereplés nem jelentette azt, hogy az egykor élő adásban cigarettázó fenegyerek sótlan, mindenkinek megfelelni akaró droiddá vált. Közel sem. Hunt őszinte véleménynyilvánításai többször hozták kellemetlen helyzetbe társát, a legendás Murray Walkert. Az angol sosem volt rest megosztani véleményét, még akkor sem, ha azzal nem kímélte mások érzéseit. Egyik híres mondatában az egyik, turbómentes motorokra panaszkodó versenyző érveit „baromságnak” titulálta.

Hunt hű maradt az elveihez, az autóversenyzés szerelmesei pedig imádták őt ezért. Az ex-versenyző attól sem riadt vissza, hogy politikai véleményét hangoztassa, különösen, ha a dél-afrikai elnyomás került szóba.

A faji megkülönböztetés az 1980-as évek Dél-Afrikájában a tetőfokára hágott. Az országot sokan támadták amiatt, hogy a rasszok közötti szegregáció továbbra is a mindennapi élet része volt, a nem fehér emberek pedig minden nap szenvedtek a hátrányos megkülönböztetéstől.

Az 1980-as évek végén a legtöbb sportág kerülte a dél-afrikai résztételt, az F1 azonban egyike volt a ritka kivételeknek. Az 1985-ös Dél-Afrikai Nagydíj előtt azonban több csapat úgy döntött, bojkottálja a hétvégét.

James Hunt, Hesketh Ford 308

James Hunt, Hesketh Ford 308

Fotó készítője: Rainer W. Schlegelmilch

Hunt teljes mellszélességgel állt ki a faji megkülönböztetés ellen, véleményét pedig élő adásban is kommunikálta – okozva fejfájást a BBC szerkesztőinek. Társa, Murray Walker így emlékezett vissza az eseményekre:

„Egyszer a szegregáció napjaiban közvetítettünk Dél-Afrikából. Egyszer csak, minden előzmény nélkül, elkezdett kampányolni a szegregáció ellen.”

„A mondanivalójának semmi köze nem volt a versenyhez, vagy az angol-dél-afrikai kapcsolatokhoz. A szerkesztőnk egy levelet küldött nekünk, amiben az állt: beszéljetek a versenyről!”

„Ezután James azt mondta a mikrofonba: Hála istennek nem vagyunk ott!”

A mondat jelentősége azért is különös, mert a közvetítők többször nehezményezték, hogy sokszor nem a helyszínről, hanem angliai kommentátor fülkéjükből közvetítettek.

Hunt azonban nem elégedett meg azzal, hogy élő adásban szólalt fel a szegregáció ellen. Szerette volna, ha szavait a dél-afrikai közvetítések során nem sugározzák, ám nem járt sikerrel.

Mivel terve nem működött, bevételeiből titokban a dél-afrikai szegregáció miatt szenvedő csoportokat támogatta.

Az egyik érintett így nyilatkozott a The Guardiannek:

„A dél-afrikai szegregáció ideje alatt szerveztünk egy titkos találkozót Londonban, ahol olyan tehetős embereket és lehetséges támogatókat kerestünk, akik kiállnának a változások mellett. Az ülés épp elkezdődött, amikor valaki becsengetett. Egy ismerős arc lépett be, és azt kérdezte, lerakhatja-e a biciklijét a bejáratnál.”

„Eltartott egy ideig, míg rájöttem, kiről van szó. Hunt abban az időben kommentátorként közvetítette az F1-es futamokat Murray Walker oldalán. Nem akarta, hogy szavai adásba kerüljenek Dél-Afrikában. Miután ez mégis megtörtént, elkezdte anyagilag is támogatni a változásért küzdőket.”

James Hunt, Hesketh Ford 308, Niki Lauda, Ferrari 312T

James Hunt, Hesketh Ford 308, Niki Lauda, Ferrari 312T

Fotó készítője: David Phipps

Hunt 1993-ban, 46 évesen vesztette életét szívrohamban. Mint a történetből is láthatjuk, 1976 világbajnoka több volt, mint egy szoknyavadász playboy, akit nagy tehetséggel áldott meg a sors. A brit kiállt amellett, amiben hitt, és nem csak szavakkal támogatta az általa fontosnak vélt ügyet. Tette ezt akkor is, ha ez sokakban ellenérzéseket keltett.

James Hunt megérdemli, hogy emiatt az oldala miatt is emlékezzünk rá.

 

Az erősorrend az Orosz Nagydíj után 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Newey „titkos vacsorája” a Red Bull-lal
Következő cikk Hamilton keresztülhúzhatja Verstappen számításait: „Lewis ezt sosem engedné”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország