Jackie Stewart új küldetése

Miután túlélte az F1 talán legveszélyesebb korszakát, a háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart rengeteget tett a sport biztonságának növeléséért. A skót most új ügyet talált, melyen keresztül segíteni szeretne a társadalomnak.

Jackie Stewart új küldetése

Sir Jackie Stewart az F1 legtöbb halálos áldozatot követelő korszakában nyerte három világbajnoki címét. Az idén 82. életévét betöltő skót visszavonulása után aktívan segítette a sport biztonságának növelését, most pedig más, társadalmilag fontos ügyeket igyekszik segíteni.

Stewart az utóbbi években az egyik legnagyobb támogatója volt Nagy-Britannia diszlexiával kapcsolatos kutatásainak. Az olvasási nehézségeket jelentő problémát – jóval visszavonulása után - a háromszoros világbajnoknál is megállapították, ráadásul fiánál, Marknál is diagnosztizálták. 

Még több F1 hír:

Stewart figyelme a közelmúltban a demenciára irányul. A demencia elsősorban az idősekre jellemző. A folyamat során a személy kognitív készségei olyan szinten leromlanak, hogy gyakran az önálló életre is képtelenné válnak.

A háromszoros világbajnok Boris Johnson miniszterelnöknél lobbizott azért, hogy a betegség kutatása nagyobb támogatást kapjon az elmúlt évek csökkenő tendenciája után (brit újságok szerint demencia kutatására szánt összeg az elmúlt három évben a felére csökkent).

A demencia személyes ügy is Jackie Stewart számára: felesége, Helen is szenvedett a betegség miatt. Stewart megalapította a Verseny a Demencia Ellen Alapítványt, hogy az itt gyűjtött összeggel segítse a kutatásokat és a gyógymódok megtalálását.

„Megértem, hogy a kormánynak sincs pénze mindenre, de a demencia országunk legveszélyesebb gyilkosa. Örömmel beszélgetnék a kérdésről Boris Jonhsonnal” – mondta Sir Jackie, aki attól fél, hogy a tudósok megfelelő anyagi támogatás híján mellőzhetik a demenciával kapcsolatos kutatásokat. 

13, igazi balszerencsés rekord 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

HIVATALOS: Eldőlt Hamilton sorsa, marad!

Előző cikk

HIVATALOS: Eldőlt Hamilton sorsa, marad!

Következő cikk

A Ferrari jókora bónuszt adott dolgozóinak

A Ferrari jókora bónuszt adott dolgozóinak
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jackie Stewart
Szerző Dobozy Dávid