Jackie Stewart korszakában „Max nem élte volna túl”

A Forma–1 háromszoros világbajnok legendája, Sir Jackie Stewart attól fél, hogy a versenyzők manapság „több szabadságot” engednek meg maguknak a vezetés terén, és elmondta, az ő idejében egy versenyző nem élt volna túl egy Verstappen Brit Nagydíjon történt balesetéhez hasonló becsapódást.

Jackie Stewart korszakában „Max nem élte volna túl”

Stewart 1965 és 1973 között versenyzett a sorozatban. Abban az időben számos pilóta veszítette életét a versenypályákon, hiszen a biztonsági előírások még sehol sem voltak a maiakhoz viszonyítva.

A skót egyébként maga is rengeteget tett azért, hogy az F1 a lehető legbiztonságosabb lehessen, de most elmondta, hogy kissé aggódik, mert meglátása szerint a mai pilóták „túl sok kockázatot” vállalnak.

Még több F1 hír:

A talkSPORT Breakfast műsorában a következőket mondta: „Lewis Verstappennel történő incidense eléggé nyugtalanító volt számomra. Őszintén szólva, ha az én korszakomban vagy azután történt volna ez, akkor Max nem élte volna túl.”

„A pálya sokkal biztonságosabb, nagyobbak a bukóterek, a gumifalak is jobbak, de ettől még óriási G-erők hatottak Verstappenre. Ez szerintem jó példa volt arra, hogy Silverstone milyen sokat tett azért, hogy jobb legyen a létesítményük.”

„Manapság azonban az emberek nagyobb szabadságot engednek meg maguknak, mert a büntetések nem annyira nagyok… ráadásul már annyira biztonságos is minden, hogy túl sokat is kockáztatnak” – vélekedik a helyzetről Stewart.

 

„A silverstone-i első kör erre jó példa volt, mert véleményem szerint mindketten túlvezették az autót, főleg ha arra gondolunk, hogy még csak akkor kezdődött a verseny. Ezt újra meg kell vizsgálni, mert néha sajnos kell egy nagy baleset, vagy akár egy emberélet elvesztése is ahhoz, hogy rájöjjünk ezekre.”

A háromszoros bajnok emellett szót ejtett a múlt hétvégi Magyar Nagydíjról is: „Igazán szokatlan viadal volt. Persze nem igazán tükrözte azt, hogy milyen lett volna normál körülmények között.”

„Jó volt látni, hogy az Alpine megszerezte ezt a sikert, mert már jó ideje vártak rá. Lewis szerintem nagyon szerencsés fickó volt, hogy második tudott lenni, de a Mercedes jó autót ad alá, ő pedig elképesztően jól vezeti azt. Az Aston Martinnak pedig nagyon fájhat, hogy a második helyből végül nem lett semmi a kizárás miatt.”

Wolff sajnálja, hogy így alakult a Magyar Nagydíj eleje

megosztás
hozzászólás
Súlyos következménnyel járt Leclerc számára a hungaroringi rajtbaleset
Előző cikk

Súlyos következménnyel járt Leclerc számára a hungaroringi rajtbaleset

Következő cikk

Távozhat a Renault egyik F1-es kulcsfigurája

Távozhat a Renault egyik F1-es kulcsfigurája
Hozzászólások betöltése