Jackie Stewart is kórházba került

A háromszoros világbajnok egykori Forma-1-es pilóta maga árulta el, hogy éppen ő is kórházban fekszik, azonban a skót esetének szerencsére semmi köze a koronavírushoz.

Jackie Stewart is kórházba került

Jackie Stewart volt az egyike azon brit pilótáknak, akik köszöntötték Lewis Hamiltont annak alkalmából, hogy az idén hetedik világbajnoki címét szerző versenyzőt a BBC az év sportolójának választotta hazájában.

Az érdekesség azonban az volt, hogy mindezt egy kórházi ágyból tette meg, a skót pedig erre később magyarázatot adott a közösségi oldalain: térdműtéte volt a 81 éves pilótának, és egy a koronavírus esetektől jól elszigetelt kórházban tölti rehabilitációját.

Stewart és Hamilton idén többször is összeszólalkozott, a skót pilóta szerint Hamilton soha nem érhet majd fel Fangióhoz, amire Hamilton úgy reagált, hogy majd biztosan az ő rekordjait is megdönti valaki, és nem értette, miért kellett negatívan beszélnie a szintén sikeres fiatalokról.

 

Stewart ma is aktív figurája még a paddocknak, és elmondta, hogy 2021-ben vissza is akar térni oda, azonban Jean Todt is attól tart még, hogy a koronavírus jelentette fenyegetés még a szezon első felében megmarad.

 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

„Az a srác totálisan őrült”
Előző cikk

„Az a srác totálisan őrült”

Következő cikk

Ezért döntött a McLaren Montoya mellett

Ezért döntött a McLaren Montoya mellett
Hozzászólások betöltése