"Izgalmas" fejlesztéseket kap Norris Szingapúrban
Lando Norrisnak a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén a McLaren Forma-1-es csapatának egy „izgalmas” fejlesztése áll majd a rendelkezésére, amivel az MCL60 lassú kanyarokban való gyengeségét igyekeznek kiküszöbölni.
A McLaren nagyot hajtott, hogy legújabb fejlesztési csomagjuk ott legyen a Marina Bayen, de csak egyetlen autóra elég alkatrészt tudott legyártani. Norris fogja majd őket használni ezen a hétvégén, míg Oscar Piastrinak csak egy része lesz elérhető most és a jövő heti Japán Nagydíjra kapja majd meg a teljes csomagot.
A Holland Nagydíjon próbaüzemben szerepelt nagy leszorítóerejű hátsó szárny élesben való bemutatkozása mellett több egyéb aerodinamikai újdonság is pénteken lesz először látható a McLareneken. Norris elmondása szerint az újítások célja az MCL60-as lassú tempónál való szenvedésének enyhítése és azt is meglebegtette, hogy izgalommal várja a csomag potenciáljának kibontakozását.
„Talán ez az a dolog, ami Ausztria óta a legtöbbet fog nekünk segíteni az előrehaladásban. Persze, pályán még nem próbáltuk ki, szóval túl sokat nem akarunk róla mondani, amíg nem működik rendesen, de jó lépés. A csapat keményen dolgozott, hogy legalább az egyik autón ott legyen, a maradék pedig Japánra készül el. Izgalmas hetek állnak tehát előttünk.”
Norris úgy gondolja, hogy az Osztrák Nagydíjon bemutatott fejlesztésekkel elért javulás miatti önbizalmuk miatt a szingapúri változtatások miatt is optimistábbak: „Néha felteszünk valamit az autóra, és nem igazán azt adja, amit szerettünk, vagy kellett volna.”
„De Ausztriáig, és az, amennyit azóta fejlődtünk, komoly reményt ad nekem. Emellett főleg lassú tempóra lett tervezve, ami kicsit más, mint amink Ausztriában volt. Ez lesz az első alkalom, hogy azt a célt kicsit komolyabban tudjuk érinteni.”
A McLaren fejlesztései az autó egyik legnagyobb gyengeségén hivatottak javítani, Norrisnak azonban nincsenek illúziói afelől, hogy megjavítja-e az MCL60 összes fennmaradó hibáját. Továbbra is úgy érzi, hogy az autó legfőbb jellemzőiből eredő gyenge pontokon dolgozniuk kell, hogy úgy tudja vezetni azt, ahogy szeretné:
„Szerintem nem pontosan ott fog segíteni, ahol az én vezetési stílusomból adódóan kellene, de összességében a terheléssel, a kanyarban való sebességgel, az egyenletességgel, a tapadással, ilyenekkel segíteni fog. A teljesítménye javulni fog az autónak, de én nem fogom magam jobban érezni benne.”
Norris szerint, ha a McLaren be akarja hozni a Red Bullal szembeni lemaradását, az autójuk erősségének kiemelése helyett ezeken a problémákon kellene dolgozniuk: „Száz százalékig, vannak olyan helyek, ahol néha pokoli sok köridőt veszítünk. Mindig ugyanabból a dologból ered a dolog, amit egy kis aerodinamikai egyensúlybeli különbség nem fog megoldani.”
„Akármit is próbálunk tenni, rosszak vagyunk és szenvedünk vele, szóval ezek a dolgok néhány versenyen kicsit cserben hagytak minket. A hátralévő versenyek között is van olyan, ahol a pálya kilencven százalékában nagyon jók vagyunk, de vannak dolgok, amik miatt röhejesen nézünk ki. Ha ezek nem lennének, nagyon erősek lennénk és ott lennénk a dobogóért folyó küzdelemben.”
Hozzátette: „Ha lassú tempónál javítunk egy kicsit, ha az autó megkapja azt, ami szerintem a következő lépéshez kell – és remélhetőleg ez már ezen a hétvégén megtörténik -, egy kicsit az én vezetési stílusomnak is fekszik majd, akkor biztos vagyok benne, hogy a csapatok nagy részével, a Red Bullal is fel tudjuk venni a harcot.”
A Haas is fejlesztéseken dolgozik, Günther Steiner csapatfőnök elárulta, miért álltak be a sorba és kezdtek el dolgozni egy, a Red Bulléhoz hasonló koncepción.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.