„Izgalmas” fejlesztéseket hoz a Mercedes a Brit Nagydíjra

A Mercedes vezető versenymérnöke, Andrew Shovlin azt mondta a Mercedes videójában, hogy „izgalmas” fejlesztéseket hoznak a brit nagydíjhétvégére, és optimisták azt illetően, hogy jobbak lesznek, mint Ausztriában voltak.

„Izgalmas” fejlesztéseket hoz a Mercedes a Brit Nagydíjra

A Mercedes a Spanyol Nagydíj óta nyeretlen a Forma-1-ben, eközben pedig a Red Bull öt győzelmet szerzett: Max Verstappen négyszer, Sergio Perez pedig egyszer tudott diadalmaskodni, emiatt pedig mind az egyéni, mind a konstruktőri pontversenyben lélegzetvételnyi előnyre tett szert az osztrák istálló.

A Mercedes vezető versenymérnöke, Andrew Shovlin pedig azt nyilatkozta, hogy „izgalmas” frissítést fog hozni a német istálló Silverstone-ba:

További híreink:

„Nagyon várjuk már Silverstone-t, fejlesztéseket fogunk hozni a helyszínre, ami izgalmasnak ígérkezik. Nagyon várjuk már a hazai közönséget is, nyilvánvalóan sok Hamilton-rajongó megy majd ki, és Silverstone-ban általában jól működik a kocsink is.”

„A két futam között van néhány napunk arra, hogy kielemezzük a történteket, és hogy felkészüljünk a következő hétvégére a fejlesztett autónkkal. Optimisták vagyunk azt illetően, hogy jobb hétvégénk lesz” – magyarázta Shovlin.

„Az is elmondható, hogy Ausztriában általában küszködtünk az utóbbi években. Egy nehéz pályáról van szó, amely úgy tűnik, hogy nem fekszik az autónknak, és próbáljuk megérteni ezeket a problémákat. Silverstone-ban viszont általában jól megyünk, és Lewis is nagyon élvezi a pályát.”

 

„Ez részben az aszfaltcsík karakterisztikájának köszönhető, de annak is, hogy fantasztikus szurkolást kapunk a hazai közönségtől. Tehát nagyon várjuk már a Brit Nagydíjat, bár kihívásokkal teli hétvége vár ránk.”

„Bemutatkozik a sprintkvalifikációs formátum, de remélhetőleg jobban tudunk teljesíteni, mint az elmúlt versenyeken, és azt is reméljük, hogy fel tudjuk venni a harcot a Red Bull-lal” – tette hozzá.

 Hülkenberget meglepték Vettel „közepes” eredményei…

megosztás
hozzászólás
Meglepő, melyik csapatot nézte ki Bernie Ecclestone Mick Schumachernek
Előző cikk

Meglepő, melyik csapatot nézte ki Bernie Ecclestone Mick Schumachernek

Következő cikk

Williams: Sok a hasonlóság Russell és a fiatal Räikkönen között!

Williams: Sok a hasonlóság Russell és a fiatal Räikkönen között!
Hozzászólások betöltése