Forma-1 Bahreini Nagydíj

Itt folytathatja a Ferraritól távozó főtervező – sajtóhír

Az egyik legnagyobb olasz lap, a Gazzetta dello Sport szerint a Ferraritól távozó főtervező, David Sanchez új állomáshelye már meg is van: a McLarennél folytathatja.

Race winner Sebastian Vettel, Ferrari and David Sanchez, Ferrari, Sebastian Vettel, Ferrari celebrate on the podium with the trophies

A nemzetközi sajtó egybehangzó értesülései szerint távozik a Ferrari főtervezője, David Sanchez, aki „kertészkedési szabadságra” fog menni. A francia szakember 2012 óta erősítette a vörös alakulatot.

Bár még ezt sem jelentette be hivatalosan a Ferrari, azonban a Gazzetta dello Sport szerint már az is megvan, hogy hol fogja folytatni a pályafutását Sanchez: a McLaren igazolhat.

Még több F1 hír:

Ezt támasztja alá, hogy a Motorsport.com szerint is egy brit istállónál való folytatásra van a legnagyobb esély. A Gazzetta dello Sport emellett hozzáteszi, hogy a Sanchezhez közeli források szerint nem a bahreini teljesítmény miatt távozik.

Sanchez 2019-ben az aerodinamikai részleg feje a Ferrarinál, a főtervezői feladatokat 2021-től látta el. Korábban a Renault csapatánál fordult meg, valamint 2007-től 2012-ig a McLarennél dolgozott, ahol a hírhedt F-csatorna kifejlesztésében is szerepet játszott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko tisztázta a dolgokat, nem akarta másolással vádolni az Aston Martint
Következő cikk Button: Nem lesz sétagalopp a 2023-as idény Verstappennek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország