Isztambulban lágyít a Pirelli, Katarba a legkeményebb keverékeket viszik

Kiderült, pontosan mely keverékeket viszi majd el az olasz gumigyártó az idény hátralévő futamaira, miután tegnap bejelentették, hogy novemberben megrendezésre kerül az F1 első Katari Nagydíja.

Used Pirelli tyres

Used Pirelli tyres

Steven Tee / Motorsport Images

Látva az abroncsokra váró terhelést, valamint ismerve a Pirelli óvatos hozzáállását, nem meglepő, hogy a Doha mellett található Losail International Circuitre a három legkeményebb, vagyis a C1-es, C2-es és C3-as gumikat viszik majd el.

A pályán ugyanis sok gyorsabb kanyar is található, amelyek ráadásul egymást követik, illetve a célegyenes is nagyon hosszú. Ami viszont a közelebbi jövőt illeti, a soron következő Török Nagydíjra lágyabb keverékek érkeznek, mint tavaly.

A Pirelli legutóbb még a legkeményebb kiosztást bocsátotta a csapatok rendelkezésére, idénre azonban lágyítottak egyet, ami azt jelenti, hogy a skála közepe, vagyis a C2-es, C3-as és C4-es gumi lesz a porondon.

Még több F1 hír:

Ez érthető is, hiszen 2020-ban az újraaszfaltozott pályán igazi kihívás volt nem kicsúszni, amit a megérkező eső csak tovább rontott. Ahogyan azt azonban a napokban Michael Masi versenyigazgató megerősítette, azóta már az egész aszfaltfelületet magas nyomású vízsugárral kezelték, hogy valamivel jobban tapadjon.

Így tehát talán most kevesebb félnivalója van a pilótáknak, akik közül legutóbb többen is rossz véleménnyel voltak a változtatásokról. A szezonzárón pedig annak ellenére sem lesz módosítás, hogy a Yas Marina Circuit több helyen is komolyan átalakul.

Több lassú szakaszt is gyors, bizonyos helyen döntött kanyarokra cserélnek, emiatt pedig növekszik majd a gumikra nehezedő terhelés, de az olasz gyártó továbbra is a leglágyabb, vagyis a C3-as, C4-es és C5-ös abroncsokat viszi majd el Abu Dhabiba.

Törökországban talán Sainz fog a mezőny végéről indulni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alfa vezető stratégája visszaemlékezett Kimi Räikkönen lenyűgöző portugáliai rajtjára (videóval)
Következő cikk Leclerc-t nagyon kedvelte volna Enzo Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország