Isztambul az „állandó jellegű” visszatérésről álmodik

A Török Nagydíj idén ismét az F1-es versenynaptár részévé vált, köszönhetően annak, hogy a koronavírus miatt számos futamot kellett törölni az eredeti programból, az ország valódi célja azonban az, hogy újra állandó tagjává váljon a sorozatnak.

Sebastian Vettel, Red Bull Racing leads Nico Rosberg, Mercedes GP F1 Team, MGP W02

Fotót készítette: XPB Images

Ebben az évben 2011 óta először látja majd vendégül ismét az Isztambul Park a Forma–1 mezőnyét. A helyszín a COVID-19-járvány miatt kerülhetett vissza a naptárba, hiszen teljesen át kellett alakítani az előre eltervezett menetrendet.

A verseny a 14. lesz ebben a furcsa idényben, és a pilótáknak eddig nem volt esélyük kipróbálni magukat a török aszfaltcsíkon. A mezőnyben nem sokan vannak, akik mentek már rajta, mindössze Raikkönen, Hamilton, Vettel és Perez versenyeztek F1-es autóval Törökországban.

Még több F1 hír:

Ahogyan azonban az a régebbi stílusú Mugellóval és Nürburgringgel is előfordult, ez a helyszín is elég népszerű a szurkolók és a pilóták körében egyaránt. Ezt kihasználva pedig a szervezők most továbbmennének, és megpróbálnák bebiztosítani a Török Nagydíj helyét.

„A célunk, hogy egy hosszú távú megállapodást írjunk alá a következő esztendőben, és ezzel állandó tagjává váljunk a versenynaptárnak” – mondta Vural Ak, a pálya menedzsere, hozzátéve azt is, hogy mindezt egy fenntartható gazdasági modell mellett lehet csak megvalósítani.

Az idei futamra a törökök azt remélték, hogy nézők előtt rendezhetik majd meg versenyüket, ahogyan történt az Mugellóban, Oroszországban és a Nürburgringen is. A kezdeti lelkesedés és jegyárusítás után azonban az ország hatósági szervei végül úgy döntöttek, hogy mégis zárt kapus lesz majd a futam.

 

„Természetesen csalódottak voltunk. Remek hangulatot akartunk kialakítani, és a szurkolók jelenléte sokat dobott volna az atmoszférán. Rekordszámú jegyet adtunk el nagyon rövid időn belül, és a pilóták szeretik a pályánk nehézségeit.”

„Ezért akarták, hogy mi is bekerüljünk a naptárba. Ha az idei viadal sikeres lesz, akkor meglesz a lehetőségünk, hogy egyből tárgyalóasztalhoz üljünk, és elkezdjünk beszélni 2021-ről és a továbbiakról” – jelentette ki Ak.

„Azt még nem tudjuk, hogy mely versenyek térhetnek vissza az amerikai és az ázsiai kontinensen, de az Egyesült Államok, Mexikó és Brazília sem áll valami fényesen a járvány tekintetében” – zárta mondandóját a pálya menedzsere.

A Mercedes korábban még adott is volna motort a Red Bullnak, de most...


F1 2020: ilyen egy kör Zandvoortban az új hivatalos F1-es játékban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bahrein nyithatja majd a 2021-es szezont?
Következő cikk Itt az első videó Alonso és a Renault filmforgatási napjáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország